kapubanner for mobile

170 ezer forintra emelkedhet a minimálbér 2021-ben

Jövőre bruttó 170 ezer forintra emelkedhet a minimálbér és 222 ezer forintra a garantált bérminimum összege - értesült a Magyar Nemzet.

Noha a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek még nem egyeztettek konkrét számokról, a járvány hatásait figyelembe véve ez az 5-6 százalékos emelkedés lehet a kompromisszumos megoldás - írta a lap.

A 2018 végén megkötött, idei béremelést is magában foglaló megállapodás szerint 2020-ban nyolc százalékkal emelkedtek a minimálbérek. A felek ezúttal csak abban állapodtak meg, hogy - tekintettel a koronavírus-járváy okozta bizonytalanságokra - egy évnél hosszabb távra ezúttal nem kötnek alkut.

Abban mind a munkáltatók, mind a munkavállalók képviselői egyetértenek, hogy a keresetek növekedése nem állhat meg. A Kormány Állandó Konzultá­ciós Fórumán (VKF) zajló tárgyalások érdemi szakasza azonban még csak most következik.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek