20 évig fizették munka nélkül, most kártérítést követel
Egy francia nő, Laurence Van Wassenhove beperelte korábbi munkaadóját, az Orange távközlési céget, miután saját elmondása szerint 20 éven át teljes fizetést kapott anélkül, hogy ténylegesen dolgozott volna. A The Economic Times beszámolója szerint a nő úgy véli, a kényszerű tétlenség mentális és szakmai károkat okozott neki, ezért most kártérítést követel.
Laurence Van Wassenhove 1993-ban csatlakozott a France Télécomhoz, amely ma Orange néven működik. Egészségi állapota – részleges bénulás és epilepszia – miatt a kezdetekben adminisztratív, titkárnői és HR-feladatokat látott el. 2002-ben kérte áthelyezését Franciaország egy másik régiójába, amit ugyan elfogadtak, de az új helyszínen nem találtak számára egészségi állapotának megfelelő munkakört.
A cég ezért úgynevezett „készenléti állapotba” helyezte: nem kellett dolgoznia, mégis megkapta a teljes fizetését. Ez az állapot közel két évtizeden át tartott.
Van Wassenhove szerint azonban a látszólagos „kiváltság” valójában súlyos lelki teher volt. Ügyvédje, David Nabet-Martin a Tyla és a The Economic Times cikkei szerint azzal érvel, hogy ügyfele a hosszan tartó elszigeteltség és inaktivitás következtében depresszióba esett, és elvesztette társadalmi, szakmai kapcsolatait.
Az Orange tagadja a vádakat, hangsúlyozva, hogy mindig figyelembe vették dolgozójuk egészségi állapotát, és törekedtek a munkába való visszaintegrálására. A per jelenleg is folyamatban van, és szakértők szerint precedensértékű döntés születhet.
Napi 4 órát ingyen gürizünk és még el sem ismerjük
- olvassa el korábbi cikkünket!
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?