Napi 4 órát ingyen gürizünk és még el sem ismerjük

A második világháború utáni szocialista időkben a nők túlnyomó része is 8 órás állást vállalt (a teljes foglalkoztatottság jegyében…), de mivel a háztartások gépesítése csak az 1960-as években indult el, a dolgozó asszonyok, akik vállát a háztartás teljes terhe továbbra is nyomta, a család szennyesét nem otthon (amire egyébként nem csak gép, de mosókonyha és teregetési lehetőség hiányában hely sem volt) mosták – ingyen, hanem a Patyolatba vitték mosatni – pénzért…

A láthatatlan munka – de helyesebb inkábbanyagilag-el-nem-ismert, vagy térítésmentes, esetleg nem-piaci-termelő (házi)munkának hívni – olyan típusú munkavégzés, amelynek elvégzését valahogy magától értetődőnek vesszük, és így a teljesítéséért nem is akaródzik fizetést adnunk (gyakran még köszönetet sem…), sőt egyenesen felháborodunk, vagy kínosnak érezzük, ha a teljesítésükért a munkát elvégző dolgos robotoló anyagi kompenzációt merészel kérni.

Akik munkáján átnézünk

Merthogy az a természetes számunkra, hogy
- a Patyolatnak fizetünk a mosásért, dea háziasszonynak nem...;
- ha étteremben vacsorázunk az étel árában megfizetjük a szakácsok, felszolgálók, takarítók, irodisták munkabérét, de ha egy ismerősünk kerti partiján esszük tele magunkat, nem fizetünk lópikulát sem a vendéglátóinknak az általuk nyújtott szolgáltatásokért, mint ahogy szintén nem fizetünk semmit a vasárnapi családi ebéd elkészítéséért sem a háziséfnek;
- az orvosok, ápolók, egészségügyi kisegítő személyzet abból él (anyagi értelemben), hogy beteg szeretteinket ápolják, ellátják, gondozzák, gyógyítják, de senkinek nem jut eszébe anyagilag kompenzálni azt a feleséget vagy édesanyát, aki éjt nappallá téve ül gyermeke betegágya mellett. Viszont szívesen fizetnénk akár egy robotnak is, amely – „nemingyen” persze –, de mindezt megcsinálja helyettünk: állítólag a hongkongi Hanson Robotics már 2021-ben megkezdte Sophia nevű, humanoid megjelenésű szociális robotja tömegtermelését, amelyet a beteg- és idősgondozásban lehet használni, némi anyagi ráfordítás árán kiváltva/pótolva az ezirányú humán odaadást…
- adott esetben mélyen a zsebünkbe nyúlunk otthonunk, lakásunk, házunk, kertünk tisztán- és rendben-tartásáért, betegeskedő háztartási eszközeink, berendezéseink, rendszereink megjavíttatásáért, de gyakran még csak meg se köszönjük, ha mindezeket – szinte észrevétlenül, vagy némi noszogatás árán ugyan, de – a férj és/vagy „családfő” végzi el;
- fizetünk a bébiszitternek a gyermekünk felügyeletéért, de ha a nagymama látja el ugyanezt a feladatot (feltehetően magasabb hozzáadott értéket adva hozzá – úgy nem mellesleg!), akkor nagyvonalúan megfeledkezünk az anyagi kompenzációról;
- a tanárok bérért (igaz, nem túl magas bérért…) oktatját, tanítják, nevelik, igyekeznek lefoglalni gyermekeinket, de senki nem ad anyagi ellenszolgáltatást, órabért vagy túlórapótlékot annak a szülőnek, nagyszülőnek, aki órákon át csináltatja gyermekével a házifeladatát, magoltatja a kötelező verset, gyakoroltatja a ’present perfect’-et, ezerszer megy vele végig a hetes szorzótáblán, vagy varrja számára a farsangi jelmezt;
- a barátunk, barinőnk, országos cimboránk empatikus képességeit latba vetve, értő figyelemmel és ingyen hallgatja lelki kiborulásainkat, miközben súlyos pénzeket fizetünk ugyanezért a pszichiáterünknek, pszichológusunknak, terapeutánknak, coachunknak, esetleg ezoterikus tanácsadónknak;
- simán – akár még a zsebpénzét is, valamilyen büntetésre hivatkozva megspórolva –, lezavarjuk a gyereket a boltba kifliért, de adott esetben szemrebbenés nélkül kicsengetjük a kifli házhozszállításának bizony-bizony borsos felárát a futárszolgáltatóknak;
- ha drágáljuk a nyári kiruccanásunk, és/vagy téli síelésünk utaztatási kiadásait, gond nélkül rendelkezünk egy családtagunk (munka)idejével, akár az utazás megtervezéséről, akár a szállásfoglalásról, akár a családi egyterű vezetésről van is szó – mindenféle fizetség nélkül;
- nem is részletezve most a háztartás, mint kicsi, dekomplex gazdasági/gazdálkodási egység irányításának és működtetésének feladatait (költségvetés-készítés, bevétel-prognózis, kiadás-tervezés, cash flow monitoring, forrásallokáció, rendelkezésreállás, feladatdelegálás, stb.), melyek ellátásáért egy munkáltató milliókat csenget ki havonta a csúcsvezetőinek, de az in-house menedzserünk nem kap ezért egy árva fillért sem;

Látható, hogy igen hosszan lehet sorolni a „szülőségtől” kezdve, a „gondoskodáson” át, a „nevelésen”, a „szocializáláson”, vagy épp a „közösségi normák és értékrendek átadásán” keresztül a „betegápolásig”, az „önkéntességig” vagy a „háztartás-működtetésig” azokat a tevékenységeket, amelyeket gyakorlatilag nem veszünk munkának: számunkra egyszerűen láthatatlanok (hobbinak, vagy természet adta ösztönös kötelességnek tekintjük?!), és mivel házon belül végződnek el, így ódzkodunk is megfizetni ezek elvégzésének valódi értékét.

Napi 4 óra fizetetlen munkát végzünk

Pedig itt lenne az ideje, hogy mi mindannyian, akik egyszerre vagyunk a munkaerőpiac zsoldosai és otthonunk ingyen güriző házimunkásai, szembenézzünk a láthatatlan munkával kapcsolatos paradigmáinkkal (is)! Mert az anyagilag el-nem-ismert (házi)munka nemcsak időráfordítás tekintetében jelentős, hiszen legalább annyi, ha nem több (!) időt töltünk el a "láthatatlan" feladataink elvégzésével, mint a termelő-szolgáltató munkahelyi elfoglaltságainkkal (a KSH 2009-2010-es ezirányú felmérése szerint a magyar népesség évi 10 760 millió órában – az összes idejének 15 százalékában – végzett fizetetlen (jórészt házi) munkát, míg a termelőmunkával töltött ideje „csak” 11,4 százalékot tett ki; ezt alátámasztja egyébként az OECD 2020-as vizsgálata is, amely szerint Magyarországon átlagosan napi 229 perc fizetetlen (háztartási) munkát végzünk, amely napi átlagban 3,8 óránkat, minden egyes napunk 16 százalékát viszi el!);
hanem nemzetgazdasági méretekben is megkerülhetetlen tényező: egyes kalkulációk szerint akár a GDP 25%-t is elérheti, amely közvetett módon azt is jelenti, hogy amellett, hogy a politikai szintéren időről időre – általában ilyen-olyan-amolyan választások idején – felbukkanó alapjövedelem bevezetésének gyakorlatilag rendelkezésre áll, illetve viszonylag könnyen megteremthető, a munkavégzés-alapú anyagi fedezete;
- az algoritimizáció-robotizáció-mesterséges intelligencia miatt feleslegessé válónak tűnő humán munkaerő valójóban nem válik feleslegessé (nem fenyeget a munka-nélküliség réme), mert simán „átcsoportosítható”, illetve újra-allokálható a láthatatlan munka terepére;
- illetve a termelő munkáBAN töltött idő-alapú feladatvégzéstől könnyedén el lehet lépni a piaci-termelő és nem-piaci-termelő (házi) munkáVAL töltött integrált, egy egységként kezelt, komplex, sőt szinergikus munkavégzés felé, amely többek között egyrészt a munkahelyi nettó munkaidő rövidülésében (négynapos munkahét, 6-7 órás munkanap, home office); másrészt a munka-magánélet erőltetett szétválasztásának megoldódásában manifesztálódhat.

Azonban korunk üzleti és politikai ikonjai: az ország- és vállalatvezetők, cégtulajdonosok, gazdasági szakemberek, közgazdászok, politikusok, valamint a fogyasztói társadalom többi érintettje is, azaz mi mindannyian eléggé szemellenzősen látjuk mindezt: a (gazdasági) növekedés misztériumába vetett vak hitünk paradigmája teszi láthatatlanná a nem-piaci-termelő munkát, meggátolva ezzel a házi munkavégzés elismert munkává nyilvánítódását, illetve szélesebb körű anyagi elismerését.

Argentína, Kína: két bírósági ítélet, amely elismeri a láthatatlan munkát

Ennek tükrében persze érthető, hogy nem kicsi társadalmi méretű meghökkenést, értetlenséget, sőt felháborodást, éles kirohanásokat, vérre menő vitákat idéz(ett) elő, ha az észrevétlen munka egy-egy – talán kijelenthető: precedens értékű, de nem közismert – esetben mégis láthatóvá válik:

2015-ben Argentínában például, a házasságban élő nők “gazdasági függőségének” ellensúlyozásaként, bevezettek egy pénzügyi kompenzációs lehetőséget. Ez a gyakorlatban úgy jelent meg, hogy amikor egy közgazdasági diplomával rendelkező, ám a szakmájában érdemben nem dolgozó, hanem a családja és gyermekei mellett háztartásbeliként tevékenykedő feleséget 27 évnyi házasság után elhagyott a férje, a 60 éves asszony – aki a végzettségének megfelelő munkát már képtelen volt találni, ráadásul a nyugdíjbemeneteléhez sem volt meg a szolgálati ideje – bírósághoz fordult, amely összesen 8 millió peso, kb. 173 ezer dollár kártérítésre ítélte az egykori férjét. Vagyis a bíróság az asszony otthoni anyagilag el-nem-ismert munkavégzéséért mintegy havi 150-200 ezer forintnyi „fizetést” állapított meg.

De a kínai polgárjogi törvények szerint is, annak a házastársnak, aki több feladatot vállal a gyermekek és idősek ellátásában, a háztartásban, a ház körüli munkák elvégzésében (az OECD adatai szerint a kínai nők átlagosan 234 perc térítésmentes házimunkát végeznek naponta, míg a férfiak csupán 91 percet), válás esetén jogában áll kompenzációt kérnie. 2021-ben meg is született egy óriási feltűnést (ott!) keltő unikális ítélet: a kínai bíróság a feleségét 5 év után elhagyó férjet 50 ezer jüan (2,5 millió forint) kárpótlás megfizetésére kötelezte a felesége által éveken át végzett ingyenes többlet (a férj számára „láthatatlan”) házimunkáért cserébe.

Szemmel láthatóan történnek némi események a házimunka munkaként történő elfogadtatása tekintetében (legalábbis távoli bíróságokon…), de a láthatatlan munka széles körű társadalmi látható elismerése, például idehaza, azért még bőven várat magára. Vélhetőleg mindannyiunk saját háza táján is…