Megjelent: 7 éve

2011. évi CXCIX. törvény a közszolgálati tisztviselőkről V. Rész A közigazgatási szervnél foglalkoztatott munkavállaló

A közigazgatási szervnél foglalkoztatott munkavállaló

258. § (1) A közigazgatási szervnél foglalkoztatott munkavállalókra a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény rendelkezéseit az e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) A munkaviszony büntetlen előéletű, cselekvőképes, a munkakör betöltésére külön jogszabályban megállapított képesítési követelménynek, illetve biztonsági feltételeknek megfelelő személlyel létesíthető. Nem létesíthető közigazgatási szervnél munkaviszony azzal, aki állam elleni bűncselekmény (Btk. XXIV. Fejezet, illetve az 1978. évi IV. törvény X. fejezet), igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény (Btk. XXVI. Fejezet, illetve az 1978. évi IV. törvény XV. fejezet VI. cím), korrupciós bűncselekmény (Btk. XXVII. Fejezet) vagy közélet tisztasága elleni, valamint a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmény (1978. évi IV. törvény XV. fejezet VII. és VIII. cím), hivatali bűncselekmény (Btk. XXVIII. Fejezet, illetve az 1978. évi IV. törvény XV. fejezet IV. cím), illetve közbizalom elleni bűncselekmény (Btk. XXXIII. Fejezet) miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt áll. A munkavállaló írásbeli titoktartási nyilatkozatot tesz, amelynek megtételéig nem állítható munkába.
(3) A munkáltató működésével összefüggő okból történő felmondás esetén a munkavállaló a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés idejére járó távolléti díjra havonta egyenlő részletben jogosult, a végkielégítést pedig a felmondási idő utolsó napján kell kifizetni.
(4) A munkavállaló, ha a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés ideje alatt költségvetési szervvel vagy költségvetési szerv legalább többségi befolyása alatt álló gazdálkodó szervezettel teljes vagy részmunkaidős munkaviszonyt létesít,
a) ezt a tényt munkáltatójának haladéktalanul köteles írásban bejelenteni,
b) a felmondási időből hátralévő időre távolléti díjra nem jogosult,
c) végkielégítésre nem jogosult, azonban az új jogviszonyában a végkielégítés alapjául szolgáló időtartam számítása során a felmondással megszüntetett jogviszony alapján végkielégítésre jogosító idejét is figyelembe kell venni.
(5) A munkavállaló nem létesíthet munkaviszonyt azzal a helyi önkormányzattal, amelynek képviselője.
(6) A munkavállaló a tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra vonatkozó havi munkabére nem haladhatja meg a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági átlagos havi bruttó munkabér tízszeresét.
(7) Az e törvény hatálya alá tartozó munkáltatónál foglalkoztatott munkavállaló munkaviszonyára a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 71-76. §-a, 82-84. §-a, 158. § (1) és (3) bekezdése, valamint 159. §-a nem alkalmazható. Esetükben e törvény 67. §-át, 143. §-át, 146. §-át és 193-194. §-át kell alkalmazni.
(8) Az e törvény szerinti államigazgatási szervnek minősülő munkáltatónál foglalkoztatott munkavállaló munkaviszonyára a 20. § (3)-(10) bekezdését, 21. §-át, valamint 260/A. §-át kell, az e törvény hatálya alá tartozó egyéb munkáltatóknál pedig a 20. § (6), (8) és (9) bekezdését kell, a 20. § (3)-(5), (7) és 21. § (4) bekezdését - a munkáltató döntésétől függően - lehet alkalmazni.

ZÁRÓ ÉS VEGYES RENDELKEZÉSEK

Felhatalmazó rendelkezések

259. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben469
1. A 259. § (1) bekezdés 1. pontja a 2012: V. törvény 60. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.
a) a kormányzati szolgálati, illetve közszolgálati jogviszonnyal összefüggő személyi iratokra, valamint a közigazgatási szerveknél foglalkoztatott munkavállalók munkaviszonyával összefüggő személyi iratokra és a munkaügyi nyilvántartásra, továbbá a 258. § (2) bekezdésében említett titoktartási nyilatkozat szövegére, önéletrajz tartalmára,
b) a 185. § (6) bekezdése szerinti államigazgatási szerv kijelölését és a kijelölésére,
c) a közszolgálati alapnyilvántartásra és a közszolgálati statisztikai adatgyűjtésre,
d) a tartalékállományba helyezésre, a tartalékállomány működtetésére, az üres álláshely bejelentésére,
e) a kormánytisztviselői kártyár
f) a rendelkezési állományú katona részére történő munkakör felajánlásra vonatkozó részletes szabályokat;
2. a Kormány által alapított ösztöndíjra vonatkozó részletes szabályokat megállapítsa;472
3. A 259. § (1) bekezdés 3. pontja a 2012: V. törvény 60. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.
a) az Európai Unió vagy nemzetközi szervezetek által finanszírozott fejlesztési programban szakértőként résztvevő kormánytisztviselő kormányzati szolgálati jogviszonyára és köztisztviselő közszolgálati jogviszonyára, sajátos jogállására,
b) a nemzeti szakértőként az Európai Unió intézményeiben alkalmazott közszolgálati tisztviselők jogviszonyára, sajátos jogállására,
c) a közszolgálati tisztviselők ideiglenes (három hónapot meg nem haladó) külföldi kiküldetésére,476
d) A 259. § (1) bekezdés 3. pont d) alpontját a 2016: LXXIII. törvény 64. § a) pont ad) alpontja hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító törvény 58. § (3)-(7) bekezdését és 60. §-át. vonatkozó részletes szabályokat;
4. a közszolgálati tisztviselő kormányzati szolgálati jogviszonnyal, illetve közszolgálati jogviszonnyal összefüggő költségeinek megtérítésére vonatkozó részletes szabályokat megállapítsa;
5. megállapítsa a közszolgálati tisztviselők
a) teljesítményértékelésének kötelező elemeit,
b) teljesítményértékelésének ajánlott elemeit, továbbá
c) teljesítményértékelésének, minősítésének a rendjére, eljárására és szintjeire vonatkozó részletes szabályokat;480
6. A 259. § (1) bekezdés 6. pontja a 2012: V. törvény 61. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.
a) a közszolgálati tisztviselők részére járó cafetéria-juttatásra vonatkozó nyilatkozat megtételének és módosításának, a cafetéria-juttatás törvényben meghatározottak szerinti keretösszege megállapításának, továbbá a közszolgálati tisztviselők részére adható egyéb juttatások általános feltételeire,483
b) a központi államigazgatási szerveknél, azok területi és helyi szerveinél foglalkoztatott kormánytisztviselők jutalmazására vonatkozó részletes szabályokat és a jutalmazással összefüggő adatkezelésre és adatszolgáltatásra,
c) a célfeladatra és a kutatási megállapodásra,484
d) a képzettségi és munkaköri pótlékra,485
e) a nyugállományú közszolgálati tisztviselők számára megállapítható juttatásokra,
f) az üdülési támogatásra,
g) a magántulajdonú lakás megszerzéséhez nyújtott hitelintézeti kölcsön feltételeire és igénybevételére vonatkozó részletes szabályokat;
7. a kiválasztási eljárásra, a kiválasztás rendjére és feltételeire, a kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv által lefolytatott pályáztatás rendjére, annak szervezésére és lebonyolítására, a kompetencia-vizsgálatra és a toborzási adatbázisra vonatkozó részletes szabályokat megállapítsa;
8. megállapítsa a címzetes főjegyzői cím adományozásának, megszűnésének és visszavonásának eljárási szabályait, valamint a címadományozási juttatás kifizetésére vonatkozó részletes szabályokat;
9. a Kormánytisztviselői Döntőbizottság szervezetére és eljárására, határozatára, működését támogató szervezetre, eljárási határidőkre, valamint a Kormánytisztviselői Döntőbizottság jogállására, juttatásaira, továbbá a Kormánytisztviselői Döntőbizottság tagjának összeférhetetlenségére vonatkozó részletes szabályokat megállapítsa;492
10. megállapítsa
a) a munkaidőkeretre, az egyenlőtlen munkaidő-beosztásra, a heti pihenőidőre,
b) a távmunkavégzésre,
c) a központi államigazgatási szervekre, azok területi és helyi szerveire nézve igazgatási területenként az igazgatási szünet időtartamára,
d) egészségi ártalom vagy veszély kizárása érdekében a munkaidőn belül az adott tevékenységre fordítható leghosszabb időtartamára vonatkozó részletes szabályokat;
11. a fegyelmi eljárásra vonatkozó részletes szabályokat megállapítsa;497
12. A 259. § (1) bekezdés 12. pontja a 2012: V. törvény 61. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.
a) a kormányzati szolgálati jogviszony, valamint a közszolgálati jogviszony létesítéséhez kapcsolódóan a közszolgálati tisztviselőt terhelő kötelezettségekre,
b) a munkáltatót a kinevezéssel kapcsolatban és a kormányzati szolgálati jogviszony, illetve a közszolgálati jogviszony fennállása alatt a kinevezéstől eltérő ideiglenes foglalkoztatás megállapításával kapcsolatban terhelő kötelezettségekre vonatkozó részletes szabályokat,
c) a részmunkaidőben történő foglalkoztatás lehetőségével összefüggő munkáltatói kötelezettségeket, valamint az atipikus foglalkoztatási formákhoz kapcsolódó tájékoztatási kötelezettségeket;
13. a közélet tisztasága szempontjából jelentős érzékenységgel rendelkező munkaköröket megállapítsa;
14. a képesítésre vonatkozó részletes szabályokat megállapítsa;
15. A 259. § (1) bekezdés 15. pontját a 2012: CCXIV. törvény 110. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.
16. megállapítsa
a) az e törvényben meghatározott feladatokkal összefüggésben a személyügyi központ kijelölését502, valamint
b) a személyügyi központ jogállására, feladat- és hatáskörére, valamint az e törvény alapján általa folytatott adatfeldolgozásra, vezetett nyilvántartásokra, adatkezelésre és adatszolgáltatásra vonatkozó részletes szabályokat;
17. megállapítsa
a) a közigazgatási alap- és szakvizsgával, valamint az ügykezelői alapvizsgával összefüggésben a vizsgaszervező kijelölését,
b) a közigazgatási alap- és szakvizsgára, az ügykezelői alapvizsgára, valamint e vizsgák alóli mentesítésre vonatkozó részletes szabályokat,
c) a továbbképzés minősítési és nyilvántartási rendjére, tervezésére, a képzésfejlesztés és szolgáltatás feltételeire, a minőségirányítás rendjére, a továbbképzési kötelezettségre, a továbbképzés pénzügyi és intézményi feltételeire vonatkozó részletes szabályokat;
18. állapítsa meg a gyermek születése esetén az apát megillető pótszabadság igénybevételére vonatkozó szabályokat;
19. a közszolgálati tisztviselők tekintetében a garantált bérminimum összegét és hatályát - a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban folytatott konzultációt követően - megállapítsa.
(2) Az államigazgatási szerv a kormánytisztviselő önkéntes kiegészítő nyugdíjpénztári tagságához egyéb juttatásként támogatást nyújthat. A központi költségvetés támogatásának részletes szabályait a Kormány határozza meg.
(3) Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy
a) a pártfogó felügyelői, jogi segítségnyújtási, áldozatsegítési feladatokat ellátó szervek foglalkoztatottjainak igazolványára vonatkozó szabályokat,
b) a pártfogó felügyelői, jogi segítségnyújtó és áldozatsegítő szolgálatként, valamint kárpótlási hatóságként kijelölt szervnél működő pártfogó felügyelő, kormánytisztviselő vagy kormányzati ügykezelő ügyviteli vizsgájának szabályait
c) a büntetés-végrehajtási szervezetnél működő pártfogó felügyelő, kormánytisztviselő vagy kormányzati ügykezelő ügyviteli vizsgájának szabályait a büntetés-végrehajtásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítsa meg.
(3a) Felhatalmazást kap a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter, hogy a büntetés-végrehajtással összefüggő pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos pártfogó felügyelői feladatokat ellátó kormánytisztviselők igazolványára vonatkozó szabályokat rendeletben állapítsa meg.
(4) A 259. § (4) bekezdését a 2016: LXXIII. törvény 64. § a) pont ae) alpontja hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító törvény 58. § (3)-(7) bekezdését és 60. §-át.
(4a) A 259. § (4a) bekezdését a 2014: LXXXV. törvény 24. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: LXXIII. törvény 64. § a) pont ae) alpontja. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 58. § (3)-(7) bekezdését és 60. §-át.
(5) Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg
a) a személyügyi nyilvántartás és integrált emberi erőforrás-gazdálkodási rendszerrel összefüggő részletes szabályokat,
b) a kormányzati szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos munkáltatói jogkör gyakorlásával és átruházásával összefüggő részletes szabályokat,
c) a közszolgálati tisztviselők
ca) teljesítményértékelése eredményének súlyozására vonatkozó,
cb) teljesítményértékelésének ajánlott elemeihez, valamint minősítéséhez kapcsolódó értékelési lapokat és az értékelő lapokkal összefüggő,
cc) teljesítményértékelésének módszertanára vonatkozó részletes szabályokat.
260. § (1) Ez a törvény - a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel - 2012. március 1-jén lép hatályba.
(2) E törvény 26. § (8) bekezdése, 28-35. §-a, 64. § (4) bekezdése, 65. § (5) bekezdése, 130. §-a, 190. §-a, 191. §-a, 226. § (3) bekezdés d) pontja, 259. § (1) bekezdés 9. pontja 2012. július 1-jén lépnek hatályba.
(3) E törvény 41. §-a, 73. § (2) és (3) bekezdése 2012. szeptember 1-jén lépnek hatályba.
(4) Az e törvényhez kapcsolódó módosító és átmeneti rendelkezésekről külön törvény rendelkezik.
(5) E törvénynek más jogszabályban alkalmazandó rövid megjelölése: Kttv.


Átmeneti rendelkezések



260/A. § A 2017. április 30-án kormányzati szolgálati jogviszonyban álló kormánytisztviselő a 21. § (2) bekezdés szerinti szolgáltatással 2017. május 1-jétől köteles rendelkezni.
260/B. § A központi nyugdíjbiztosítási szervnél foglalkoztatott kormánytisztviselők illetménykiegészítésének mértékét e törvénynek a központi hivatalok felülvizsgálatával és a járási (fővárosi kerületi) hivatalok megerősítésével összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint egyes költségvetési szervek feladatainak átadásáról szóló 2016. évi CIV. törvénnyel megállapított 134. § (1) bekezdés 13. pontja hatálybalépésétől 2017. november 1-jéig az e törvény 2017. március 31-én hatályos 134. § (1) bekezdés 13. pontja alapján kell megállapítani.


Az Európai Unió jogi aktusainak való megfelelés



261. § E törvény az Európai Unió következő uniós jogi aktusainak való megfelelést szolgálja:
a) az Európai Parlament és a Tanács 2003/88/EK irányelve (2003. november 4.) a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól,
b) a Tanács 91/533/EGK irányelve (1991. október 14.) a munkaadónak a munkavállalóval szembeni, a szerződés, vagy a munkaviszony feltételeiről való tájékoztatási kötelezettségéről,
c) a Tanács 1999/70/EK irányelve (1999. június 28.) az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról,
d) a Tanács 97/81/EK irányelve (1997. december 15.) az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodásról,
e) az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelve (2004. április 29.) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről, 24. cikk,
f) a Tanács 2010/18/EU irányelve (2010. március 8.) a BUSINESSEUROPE, az UEAPME, CEEP és ESZSZ által a szülői szabadságról kötött, felülvizsgált keretmegállapodás végrehajtásáról és a 96/34/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről,
g)521 a Tanács 92/85/EGK irányelve (1992. október 19.) a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről (tizedik egyedi irányelv a 89/391/EGK irányelv 16. cikke (1) bekezdésének értelmében),
h) a Tanács 2003/9/EK irányelve (2003. január 27.) a menedékkérők befogadása minimumszabályainak megállapításáról,
i) az Európai Parlament és a Tanács 2011/95/EU irányelve (2011. december 13.) a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült- vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról,
j) a Tanács 2005/85/EK irányelve (2005. december 1.) a menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2004. évi CX. törvény a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 85. ülésszakán elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló 181. számú Egyezmény kihirdetéséről

1. § Az Országgyűlés a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája által elfogadott, a magán-munkaközvetítő ügynökségekről szóló... Teljes cikk

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE - XI.fejezet

a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a... Teljes cikk

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE - X.fejezet

a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a... Teljes cikk