2024-től emelkedik a nyelvvizsga-támogatás összege
Az összeg a bizonyítvány kiállításának napjától számított egy éven belül igényelhető.
Január elsejétől emelkedik a nyelvvizsga-támogatás összege, a fiatalok akár 66 700 forintot is visszaigényelhetnek - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán. Nagy-Vargha Zsófia ismertette: a támogatásra azok jogosultak, akik még nem töltötték be a 35. életévüket vagy 35 évesnél idősebbek, de gyermekes szülőként csed-ben, gyed-ben vagy gyes-ben részesülnek, valamint azok a nagyszülők, akik unokával vannak otthon és nagyszülői gyed-et kapnak.
A támogatás a teljesített első sikeres komplex középfokú (B2), felsőfokú (C1, C2) általános vagy szaknyelvi nyelvvizsga, vagy első emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsga díjára vonatkozik - fűzte hozzá a helyettes államtitkár. Nagy-Vargha Zsófia közölte azt is, hogy az összeg a nyelvvizsga-bizonyítvány kiállításának napjától számított egy éven belül igényelhető a Magyar Államkincstárnál. A 2018. január 1. óta elérhető támogatást eddig már több mint 170 ezer nyelvvizsgázó igényelte csaknem hatmilliárd forint értékben - írta a helyettes államtitkár.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?