25 ezer diploma ragadhat benn az egyetemeken a hiányzó nyelvvizsga miatt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája azt kéri a minisztériumtól, hogy idén is adjanak nyelvvizsga-amnesztiát a végzős hallgatóknak.
Egy áprilisban elvégzett intézményi felmérés szerint a végzősök körülbelül 35 százalékának nincsen középfokú nyelvvizsgája – tudta meg az Eduline Budai Marcelltől, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnökétől. A 2021-ben végző felsőoktatási évfolyamokon ez akár 25 ezer „beragadt” diplomát is jelenthet. A tárca februári közlése szerint az Innovációs és Technológiai Minisztérium idén nem számol újabb nyelvvizsga-amnesztiával. Mint a HÖOK sajtófőnöke elmondta, az utóbbi hónapokban folyamatosan egyeztetnek a minisztériummal, és bár fontosnak tartják a nyelvvizsga-követelményt, azt javasolják, hogy ahogy tavaly, úgy idén is tekintsenek el a diplomázók nyelvvizsga-követelményétől.
„Egy évben átlagosan 110-120 ezer sikeres nyelvvizsgát tesznek, és ebben már benne vannak a szakmai nyelvvizsgák is. Így viszonylag nehéz elképzelni, hogy 25 ezer nyelvvizsga nélküli végzős egyetemista a rendszer teljes leterhelése nélkül egy hónap alatt megszerzi a szükséges bizonyítványt” – mondta el Budai Marcell. Hozzátette: a probléma érintheti a keresztféléves képzések hallgatóit is, akik a harmadik hullám alatt bezárt vizsgaközpontok miatt nem tudtak nyelvvizsgát szerezni.
Eduline
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?