kapubanner for mobile

290 ezerre csökkent az álláskeresők száma decemberre

Folyamatosan mérséklődik, és 2020 decemberére 290 ezerre csökkent az álláskeresők száma - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

images

Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon (2020. január-december)

A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája novemberben már magasabb volt a tavalyinál - közölte a tárca.

2020 decemberében a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 290 ezer álláskereső szerepelt, ami az előző év azonos időszakához képest 23,8 százalékos növekedést, ugyanakkor idén júniushoz viszonyítva közel 90 ezres csökkenést jelent - hívták fel a figyelmet.

Az év utolsó hónapjában mintegy 40 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét, az első alkalommal regisztrálók aránya mindössze 8 százalékot tett ki.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes gyorsbecslése alapján novemberben az előző hónaphoz képest 45 ezerrel, ismét 4,5 millió közelébe nőtt a foglalkoztatottak száma. A létszámnövekedés eredményeként a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája egy hónap alatt 70,6 százalékra emelkedett, és 0,3 százalékponttal meghaladta az egy évvel korábbit is.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek