40 százalékra emelkedett a dolgozó megváltozott munkaképességűek aránya
2011-hez képest tavaly év végére 18-ról 40 százalékra emelkedett a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája - írja az MTI.
Nyitrai Zsolt a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott elmondta, 2011-ben ez az arány még 18 százalék volt. Akkor mintegy 15 ezer, tavaly már több mint 80 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozott.
Magyarországon több mint 600 ezer ember él valamilyen fogyatékossággal - mondta Nyitra Zsolt. Kiemelve: a kormány stratégiai fontosságúnak tartja a fogyatékossággal élők társadalmi csoportját. A fogyatékos emberek a társadalom egyenrangú, egyenértékű tagjai - szögezte le a miniszterelnöki megbízott. Hozzátette: azért kell segíteni őket a mindennapokban, hogy a lehető legnagyobb önállóságban élhessék életüket.
Hangsúlyozta, hogy mindennek az alapja a párbeszéd. Nyitrai Zsolt példaként említette, hogy a legutóbbi nemzeti konzultációt a vakok és gyengénlátók szövetségének kezdeményezésére pontírásos formában is ki lehetett tölteni.
Azt is elmondta, 2010-hez képest 2019-re megduplázódott az országos fogyatékosügyi szervezetek költségvetési támogatása.
Nyitrai Zsolt fontosnak nevezte az otthonápolás ügyét, amellyel kapcsolatban szintén széles körű szakmai egyeztetést folytattak le. A parlament által elfogadott javaslat nyomán január elsejével emelkedett az ápolási díj, s bevezették a gyermekek otthonápolási díját is.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?