kapubanner for mobile

50 ezer forint nyugdíjra számíthatnak a minimálbéresek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Magyarországon nagyjából másfél millióan kapnak minimálbért, akik nyugdíjas éveikre mindössze 50 ezer forint körüli nyugdíjra számíthatnak, így alternatíva után kell nézniük az időskori megélhetés érdekében, írja a hvg.hu.

Akik az átlagkeresetnek megfelelően keresnek azok pedig 100 ezer forintra számíthatnak majd nagyjából. Az MNB tanulmánya szerint a következő 20 évben nincs gond a nyugdíjrendszer fenntartásával, de a 2030-as évek közepétől már olyan hiány lesz, amit valahogy pótolni kell.

A nyugdíj összege a munkában töltött évek számától és a nettó átlagkeresettől függ. Az inflációt a nyugdíjszámítás nem veszi tekintetbe. (Hiába ér 122 ezer forintot a 30 éve megkeresett 10 ezer forint.)

Ma jócskán az átlagkereset felett kellene keresni, ha valaki a jelenlegi állapotoknak megfelelően 175 ezer forintos nyugdíjat szeretne elérni. A nettó 130 ezer forint helyett 218 ezer forintos (70 százalékkal nagyobb!) átlagjövedelmet kellene felmutatnia.

A kezdőnyugdíj 40-60 százalék közötti jövedelem-visszaesést jelent átlagosan az utolsó bérünkhöz képest. Egy minimálbéres esetén az életpályaátlag 60-65 ezer forint, ami 40 ledolgozott év után is csak 45 ezer forint körüli nyugdíjat jelent. Egy mai negyvenesek a jövedelme 60%-át nyugdíjcélú megtakarításba kellene tennie, ha a minimálbér és az átlagkereset közötti különbséget ki akarja egyensúlyozni.

hvg.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek