5+1 tipikus hiba az érettségi felkészülés alatt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKözeledik az érettségi időszaka: május 8-án indulnak a vizsgák a magyar írásbelivel, néhány héttel később pedig már az emelt szinten szóbelizők húzzák a tételeket. Habár az érettségi tétje nagy, hiszen a továbbtanulás is múlhat rajta, mégis számos olyan tipikus hibával találkozhatunk, amelyeket évről évre hajlamosak elkövetni a felkészülés során a diákok. A Perfekt Zrt. oktatási szakértője most arra ad tippeket, hogy miként kerülhetjük el a leggyakoribb hibákat.
A felkészülés kulcsa a jó időbeosztás. Minél tovább halogatjuk a tételkidolgozást és a tanulást, annál jobban feltorlódnak a tennivalók, és végül kezelhetetlen mennyiségű információval kell megbirkózni alig néhány nap alatt. Ha több héttel a vizsga időpontja előtt nekikezdünk, napi néhány tétel megtanulásával sikerülhet felkészülni, és az utolsó napokban már csak fel kell frissítenünk a tudásunkat egy-két átolvasással.
2. Ne bízzuk magunkat kizárólag mások jegyzetére!
A tételkidolgozást a diákok szeretik kalákában megoldani, és a témaköröket egymás között felosztva összedobni a tudást. A Perfekt szakértője szerint könnyen el lehet csúszni azon, ha nem saját jegyzetekből készülünk fel, és nem olvasunk plusz információkat. Ha nem ismerjük az eredeti anyagot, amelyből a jegyzet készült, előfordulhat, hogy bizonyos információk kimaradnak, vagy dolgokat félreértelmezhetünk, így a szóbeli vizsgán könnyen kellemetlen helyzetbe keveredhetünk.
3. Ne magoljunk egész éjszaka!
Ha szorít az idő, ezért kénytelenek vagyunk az éjszakáinkat is feláldozni a tanulás oltárán, az erőfeszítéseink visszafelé is elsülhetnek. A kevés alvás, a stressz és a kimerültség miatt sokkal kevesebb információ ragad meg a fejünkben, cserébe viszont értékes órákat vesztünk, amelyeket alvással is tölthetnénk. Sokkal hatékonyabb lehet a tanulás, ha azt kipihenten tesszük.
4. Ne hagyjunk ki tételeket!
Ha ki is csúszunk az időből, próbáljunk meg minden tétellel megismerkedni a vizsga előtt legalább 1-2 átolvasás erejéig. Ne bízzuk a szerencsére, hogy olyan tételt húzunk, amit épp sikerült átnéznünk, hiszen épp ugyanakkora eséllyel kaphatjuk azt is, amit nem tanultunk meg.
5. Ne csak olvassunk, beszéljünk is!
Ha úgy gondoljuk, hogy már tudjuk az anyagot, mondjuk fel magunknak hangosan is a tételt, hogy meggyőződjünk róla: folyékonyan el is tudjuk mondani mindazt, amit megtanultunk.
+1 Ha nem úgy sikerült az érettségi, ahogy szerettük volna, legyen B tervünk!
Ha az alapos felkészülés ellenére sem sikerül végül bejutni arra a szakra, ahova terveztük, ne keseredjünk el, hiszen jövőre újra megpróbálhatjuk. Hogy a következő egy évben se kelljen tétlenkednünk, jelentkezhetünk OKJ-s képzésre, amellyel jó alapokat, és plusz pontokat is szerezhetünk a jövő évi felvételihez. A Perfekt Zrt. oktatási szakértője szerint a rövid idő alatt, rugalmas képzési időben elvégezhető OKJ-s képzések önmagukban is piacképes szakmát adnak. Ha pedig valaki például pénzügyi területen szeretne továbbtanulni, nagy előnyre tehet szert egy gyakorlatorientált pénzügyi-gazdasági képzés elvégzésével.
Az érettségivel kapcsolatos legfontosabb időpontokról ITT tájékozódhat.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?