9000 forintos órabérért takarítanak
Akkora a munkaerőhiány, hogy akár nettó 250 ezer forintot is lehet keresni takarítással, olyan bejárónő is van, aki óránként 5-9 ezer forintot kér a munkáért - írja a Pénzcentrum.
Schneider Gábor az egyik takarítókat közvetítő cég vezetője azt nyilatkozta a lapnak, hogy tíz jelentkezőből nagyjából egy felel meg az elvárásoknak. Náluk háromkörös interjú van: a jelentkezés után, bekérik az önéletrajzot, és telefonon beszélnek velük, majd következik a személyes interjú, végül egy próbatakarításon értékelik őket - mondja.
Náluk a bér nettó 250 ezer forint, négyzetméter alapú árazás van. A takarító a megrendelés értékéből kap egy bizonyos százalékot. A havi 250 ezret heti 5-6 munkanappal lehet megszerezni.
Sokakat azért nem választanak ki, mert csak egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkezők tudnak munkát vállalni a cégnél, megbízási szerződéssel foglalkoztatják a takarítókat. Ez sokaknak nem tetszik, nem akarják kiváltani az egyéni vállalkozói igazolványt.
Egy másik takarítóközvetítő cég szerint azért sem könnyű munkaerőt találni, mert "ez egy bizalmi pozíció, nem mindegy, kit enged be az ember a lakásába".
Jelenleg is sok takarítónőt keresnek országszerte.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk nemrégiben már külön oldal is indult, ahol olyan személyeket lehet találni, akik elvégzik a házimunkát. Itt házvezetőnőt is lehet találni, akik nagyon eltérő összeget kérnek: 500 forintos órabértől, akár óránként 9000 is kérhetnek.
Fotó: Pixabay
Pénzcentrum

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon