A dolgozók kétharmada érzi jól magát a munkahelyén, de már nem félnek váltani
2016 egyértelműen élénkülést hozott a hazai munkaerőpiacon: a Randstad Workmonitor adatai szerint az utóbbi két évet vizsgálva idén február és július között váltottak állást a legtöbben, a munkavállalók pedig egyre magabiztosabbak az elhelyezkedési esélyeiket illetően. A sikeres toborzást ugyanakkor megnehezíti, hogy a munkavállalók többsége passzív, év végén mindössze 5 százalékuk jelentkezett aktívan álláshirdetésekre.
A munkavállalók ráadásul egyre kevésbé félnek a munkahelyváltástól: a megkérdezettek 62 százaléka gondolja úgy, hogy 6 hónapon belül el tudna helyezkedni egy hasonló pozícióban, és még ennél is többen, 71 százalék nyilatkozott úgy, hogy ha más területen is, de biztosan találna állást. „2014 év végéhez képest ez több mint 10 százalékpontos növekedést jelent” - emelte ki Szokody Ágnes, a Randstad Hungary marketing menedzsere.
A legintenzívebb időszak február-július volt a munkaerőpiacon: ebben a fél évben minden ötödik munkavállaló váltott, egyharmaduk csak cégen belül a pozícióját cserélte le, míg kétharmaduk a munkahelyét is. „A megkérdezettek egyharmada személyes célok megvalósítása miatt váltott, míg egyötöde a jobb munkáltatói csomag miatt hozta meg a döntését, és közel ugyanennyien azért, mert valamilyen egyéb szempontból nem voltak elégedettek a munkáltatójukkal” - tette hozzá Szokody Ágnes.
Kihívás és szemléletváltás vár a cégekre
„A Randstad Workmonitor adataiból is látszik, hogy az idei évben felpörgött a munkaerőpiac, az alkalmazottak nyitottabbak az új lehetőségekre. Figyelembe véve a gazdasági szféra legtöbb területét érintő munkaerőhiányt is, ez fokozott kihívások elé állítja a vállalatokat” - mondta a szakértő. „Szemléletváltásra van szükség, mert ebben a helyzetben felértékelődik az employer branding minden olyan vállalat esetében, amely minőségi munkaerőt szeretne bevonzani, illetve megtartani” - mondta el Szokody Ágnes. Az erős munkáltatói márka kialakításának első lépése, hogy a vállalatok megismerjék a dolgozók motivációit. A Randstad Award 2016-os eredményei szerint a munkavállalók a fizetés mellett a hosszú távú biztonságot, valamint a munka és magánélet közötti egyensúlyt keresik leginkább, de a karrierlehetőségek biztosítása is egyre fontosabb számukra. „A versenyképes bérek mellett így elsősorban a női munkavállalók körében rugalmas munkaidő vagy távmunka biztosításával válhat vonzóvá egy vállalat, míg a férfiakat átlátható, tervezhető karrierút felmutatásával lehet megnyerni” - tette hozzá Szokody Ágnes.
A dolgozók jelentős része elcsábítható
A dolgozók nagy része passzív álláskereső. Annak ellenére, hogy a dolgozók többsége (61%-a) nyitott a váltásra, csupán mindössze 5 százalék keres aktívan, 17 százalék inkább csak nézelődik. „Jelenleg éppen az jelenti a toborzás egyik legnagyobb kihívását, hogy miközben egyre több nyitott pozíciót kellene betölteni, a munkaerő legnagyobb része passzív. Annak dacára, hogy tízből hatan nyitottak az új lehetőségekre, a potenciális váltókat megtalálni és felkeltetni az érdeklődésüket összetett feladat, amivel a vállalatok toborzási osztálya már nehezen birkózik meg” - hangsúlyozta a szakértő.
Tízből hatan jól érzik magukat a helyükön
A munkaerőpiac élénkülése ugyanakkor jó hatással van az alkalmazottak elégedettségére: a munkavállalók 61 százaléka érzi jól magát a helyén. „Elsősorban a 18-24 évesek és a Közép-Dunántúlon dolgozók elégedettek az állásukkal, és már csak minden tizedik munkavállaló jár be kifejezetten rossz szájízzel dolgozni” - mondta el Szokody Ágnes. - „Ugyanakkor a pozitív tendenciák ellenére még mindig elmaradunk a globális átlagtól: a listavezető Egyesült Államokban például a munkavállalók 84 százaléka szereti az állását, és a szomszédos Ausztriában is a dolgozók 75 százaléka érzi jól magát a munkahelyén. Ez azt jelzi, hogy a hazai vállalatoknak van még tennivalójuk ezen a téren”- tette hozzá a szakember.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A gyengélkedő ipar, a visszaeső megrendelések és a lassuló bérdinamika egyszerre szűkítik a lehetőségeket. Mészáros Melinda, a Liga... Teljes cikk
2025 decemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak száma 4 millió 624 ezer fő volt, ami az őszi hónapokhoz képest további csökkenést jelez. A... Teljes cikk
A magyar munkaerőpiac 2026-ra jelentős átalakulás előtt áll – derült ki a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztályának évindító... Teljes cikk
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 7 napja
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 1 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 1 hete
- AI pontozza a Burger King dolgozók "kedvességét" – meddig mehet el egy munkáltató? 3 hete
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 1 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 1 hónapja
- Az álláskeresők aránya Magyarországon 2025 szeptemberében - grafikon 1 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 1 hónapja
- A HR-washing - avagy a kicsírázott babzsákfotel 1 hónapja
- Így lehet a HR a digitalizáció és az AI nyertese 2 hónapja
- Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben