A fiatalokat nem érdekli, hogy lesz-e nyugdíjuk
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMagyarországon még mindig elsősorban az ötven év felettiek gondolnak az időskori biztonságra - állapítja meg az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár (OTP ÖNYP) a 2007. év után beérkezett adóvisszatérítési igazolások alapján.
Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a nyugdíjpénztár ismerteti: az OTP ÖNYP-hez visszaérkezett adóvisszatérítési igazolások szerint a legnagyobb arányban az 51 és 60 év közöttiek választották azt, hogy az önkéntes pénztári befizetéseik után járó adótámogatást az adóhatóság az általuk megjelölt önkéntes nyugdíjpénztár számlájára utalja.
Az OTP ÖNYP tagjai számára az idén 2,123 milliárd forint adótámogatás járt. Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár által kiküldött adóigazolások alapján a tagok ennek 63 százalékát kérték visszautalni az APEH-től az önkéntes nyugdíjpénztárba, ami a tavalyi évinél két százalékkal több. A visszautalást a tagok 47 százaléka kérte.
A 16 és 30 év közötti korosztályból egyéni tagdíjat is fizetők közel 35 százaléka kérte az adójóváírást az önkéntes nyugdíjpénztári számlájára, amely a részükre igazolt teljes összeg 44,9 százaléka volt.
Az adatokból kiderült, hogy az idősebb korosztályok szívesebben költenek a nyugdíjas éveik megtakarítására, míg a fiatalok inkább a közvetlenül felhasználható egészségpénztári szolgáltatásokat választják.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?