A kétgyermekes családok is igénybe vehetik a csok-ot
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMár a kétgyermekes családok is igénybe vehetik a 10 millió forintos kamattámogatott hitelt - írja az MTI.
Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a családszervezetek jótékonysági adventi vásárának megnyitója előtt újságíróknak elmondta: szombattól ismét bővül a családi otthonteremtési támogatások köre. A kétgyermekes családok a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) támogatása mellé felvehetnek egy tízmillió forintos hitelt, amely garantáltan 3 százalék alatti kamatozású.
"Ez annyit jelent, ha tízmillió forintos hitelt felvesz a kétgyermekes család 25 évre, akkor a törlesztőrészlet havi szinten 50 ezer forint alatt marad" - tette hozzá.
Beszámolt arról is, hogy bővül a nagycsaládosok hitele is: a háromgyerekes családok esetében 10 millió forintról 15 millió forintra emelkedik a felvehető kölcsön értéke. A 15 millió forint havi törlesztőrészlete 25 évre 72 ezer forint lesz.
Az államtitkár elmondta, hogy a három éve futó családtámogatási programot már 92 ezer család vette igénybe, az eddig kifizetett vissza nem térítendő támogatás összesen 265 milliárd forint volt, de a kedvezményes kölcsönnel és az áfa-visszatérítéssel együtt összesen 550 milliárd forinttal segítették az otthonteremtést.
MTI

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc