kapubanner for mobile

A kockás ing kizárja az iskolaigazgatói kinevezést

A Népszabadság most több olyan esetről számol be, amikor valaki teljes mértékben megfelelt a pályázati feltételeknek, netán egyedül pályázott egy iskola igazgatói posztjára, a tantestület is támogatta, a minisztérium mégis elutasította az illetőt.

Egy szekszárdi szakképzési tagintézmény vezetői pozíciójára egy valaki pályázott, a nevelőtestületi és az alkalmazotti közösség száz százalékig támogatta és a munkáltatói jogokat gyakorló főigazgató is támogató véleménnyel küldte fel nevét a minisztériumba. A minisztérium azonban indoklás nélkül utasította el, és új pályázatot írt ki. Hasonló történt Balatonfűzfőn, Dabason egy, Győrben pedig két szakközépiskola vezetőjét is csak egy évre nevezték ki, kiváló pályázatuk ellenére. Hatvanban az egyetlen érvényesen pályázóval bántak el ugyanígy.

A szocialista vezetésű Tiszaújvárosban a szülői szervezet, a diákönkormányzat, a nevelőtestület és az alkalmazotti közösség tagjainak többsége is és az önkormányzat is Pogonyi-Simon Edit pályázatát támogatta, mégis a jóval kisebb támogatottsággal bíró ellenfelét, Erdélyi Lajost nevezték ki igazgatónak.

Nem nevezték ki Hadházi Róbertnét sem az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskola élére. Ő volt az egyetlen pályázó, a tantestület többsége is őt támogatta.

Mint a Népszabadság korábban megírta: az igazgatói pályázatok bírálóinak valaki elküldte azt a fotót, ahol Hadházi Róbertné kockás ingben tiltakozik az oktatás helyzete ellen.

Hadházi Róbertné a lapnak úgy nyilatkozott: szoros összefüggést lát aközött, hogy tiltakozó tanártársaival együtt kiállt a változásokért, nem sokkal később pedig "elmeszelték" a pályázatát, noha semmilyen szakmai érvet nem tudtak felhozni ellene, s a támogatása is elsöprő volt a tantestületben.

Juhász Ágnes, a Civil Közoktatási Platform ügyvivő testületének tagja a lapnak azt mondta: vagy olyanoknak tartják fent a helyet, akik egyelőre nem felelnek meg a pályázati feltételeknek, vagy valóban így vadásszák le azokat, akik tiltakozni mertek a kormány oktatáspolitikája ellen.

A szakközépiskolák esetében illetékes Nemzetgazdasági Minisztérium nem adott választ a lapnak a vezetői pályázatokkal kapcsolatban. Korábban úgy nyilatkoztak: a törvény értelmében nem kell indokol­niuk a pályázatok érvénytelenítését.

Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek