kapubanner for mobile

A létszámcsökkentés alternatívái

A vállalatok 2009-ben költségeik csökkentését tervezik, ami miatt már az elmúlt hónapok során is több vállalatnál történt létszámleépítés. A létszámcsökkentés helyett alternatív megoldást kereső vállalatok döntését leginkább a pszichológiai tényezők és nem a pénzügyi okok befolyásolják. Valójában azonban a bérek vagy óraszámok csökkentése a munkahelyek megtartásáért több pénzmegtakarítással jár és kevésbé fájdalmas, mint a leépítések.

Az alternatív megoldások ötlete nem új. Az 1980-as évek közepéig a munkatársak tömeges elbocsátása nagyon ritka volt, sokkal jellemzőbb volt a bércsökkentés, a munkaórák csökkentése, vagy ugyanannak az állásnak a felbontása két részmunkaidős állásra. A jelen helyzetben sok figyelem irányul a leépítésekre és alternatíváikra, ráadásul napjainkban még fontosabb megtartani a munkaerőt, mint a múltban. Ennek egyik oka, hogy a legtöbb cég éppen azért küzdött az elmúlt években, hogy összetoborozza azt a munkaerőt, amire szüksége volt, a második ok, hogy az előrejelzések szerint a kormányok beavatkozásai miatt az üzleti élet fellendülése gyorsabban fog megkezdődni, mint a múltban.

Az alternatív utakat választó nagyvállalatok legjobb példája a FedEx, ahol a költségek csökkentése érdekében a munkabéreket csökkentették. Említésre méltó a FedEx bér-átalakításaiban, hogy a csökkentések nagyobbak a vezetők esetében: tíz százalékkal csökkentették a vezetők fizetését, öt százalékkal a többi munkatárs jövedelmét. A fizetéscsökkentéssel nagy összegeket spórolhat meg egy vállalat, a fizetendő közterhek és a kapcsolódó költségek alacsonyabbá válnak, nincsenek végkielégítések, és a megtakarítások azonnal érzékelhetőek anélkül a nehézkes procedúra nélkül, hogy meg kellene határozni, mely munkatársakat küldjék el. Ezek mellett, ha kollektíven törekednek az állások megmentésére, az emelheti a morált, szemben a leépítések morálgyengítő hatásával és persze megnöveli a talpra állás képességét is, amikor az üzlet javulni kezd.

Lehetséges, hogy a vállalatok azért nem járják ezeket az utakat és mozdulnak elsőre a leépítések felé, mert azt hiszik, a befektetők ezt várják tőlük, és ezért kevésbé tartják szem előtt, hogy a vállalat hogyan fog reagálni, amikor fellendül a gazdaság.

Captain Hungary Kft.
www.captain.hu

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek