A munkahelyteremtéssel létrejött munkahelyek töredéke növeli tartósan a foglalkoztatást
A közvetlen munkahelyteremtésnél nagyságrenddel fontosabb tényező a foglalkoztatottság növelésében a munkaerő foglalkoztathatósága és a makrogazdasági konjunktúra, írja a Portfolio. Az elemzések szerint ugyanis a munkahelyteremtéssel létrehozott munkahelyek csak kevesebb, mint tizede növeli tartósan a foglalkoztatást.
A Magyarország számára 2007 és 2015 között a foglalkoztatás bővítésére, strukturális fejlesztésekre, beruházásokra és támogatásokra 7500 milliárd forint áll rendelkezésre. Ennek foglalkoztatási hatásait vizsgálták tanulmányukban Major Klára közgazdász, a Hétfa tudományos munkatársa és Tétényi Tamás közgazdász, a közgazdaság-tudomány kandidátusa.
A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a 7500 milliárd forint felhasználásnak jelentős foglalkoztatási hatásai lehetnek. Azonban nem csak a közvetlen munkahelyteremtési szándék a fontos, hanem sokkal inkább az a hatás a meghatározó, amit az általános gazdasági klíma keresletélénkítésén keresztül gyakorol ez a 7500 milliárd forint - mondta el a Portfolio.hu kérdésére Major Klára. Azoknak a támogatási forrásoknak, amelyek kifejezetten azzal a céllal jönnek létre, hogy munkahelyeket hozzanak létre, a hosszabb távú hatása nem olyan erős a foglalkoztatásra. Ugyanakkor vannak olyan források, amelyeknek nem kifejezetten munkahelyteremtés a céljuk, ilyen lehet a munkaerő képzése, foglalkoztathatóságának a növelése, vagy akár látszólag nincs is sok közük a foglalkoztatáshoz, de akár képesek konjunktúrát teremteni azáltal, hogy keresletet generálnak - ezeknek szintén van jelentős foglalkoztatási hatásuk.
Miközben úgy gondolhattuk, hogy a helyi munkahelyteremtés, a helyi foglalkoztatottság növelésének az eszköze, úgy tűnik, hogy ez csak kisebb részben igaz, a helyi foglalkoztatottság-növelő intézkedések hatása túl kicsi. A kutatás egyértelmű üzenete, hogy a foglalkoztathatóság szintje fontosabb, mint a helyi munkahelyteremtés, de a növekedési konjunkturális hatás is fontosabb, mint a célzott munkahelyteremtés.
A foglalkoztathatóságba pedig nagyon sok tényezőt beleérthetünk. Az alapvető fontosságú képzettségi szint mellett az infrastruktúra, intézmények megléte, az óvodák is ide tartoznak, de a foglalkoztathatóságot befolyásolja például a mobilitás is. Rövidtávon a foglalkoztathatóság behatárolja a munkahelyteremtés lehetőségeit.
Portfolio

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?