A nyári diákmunkások jogai, kötelezettségei, védelme
A nyári diákmunka munkavédelmi kérdéseiről a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Főosztályának szakemberei foglalták össze a legfontosabb tudnivalókat - írja a KamaraOnline.
A nyári hónapokra több olyan munkacsúcs esik, ami gyorsan igényel nagyobb létszámú dolgozót, akár kevesebb munkatapasztalattal is, így akár diákmunkáról, akár idénymunkáról van szó, a nyári munkavégzést nemcsak az egyre gyakoribb hőséghullámok teszik kockázatosabbá. A fiatal munkavállalók általában még nem rendelkeznek elég tapasztalattal, készséggel és jártassággal a munkavégzéshez. Gyakran fizikailag és lelkileg sem elég érettek, jellemző, hogy a munkahelyi kockázatokat nem feltétlenül veszik elég komolyan.
Az EU-s felmérések eredményei szerint a fizikai megterhelések (pl. kényelmetlen testtartásban végzett munka, gyorsan ismétlődő feladatok, nehéz terhek mozgatása) gyakoribbak a fiatal munkavállalók esetében, mint az átlagos munkaerőnél. A fiatal munkavállalóknál ennek eredményeként számottevő annak kockázata, hogy váz- és izomrendszeri panaszok alakuljanak ki (beleértve a derékfájást). Az élet és a munka tempójának gyorsulásával a fiataloknak egyre inkább szoros határidőkkel és igen nagy sebességgel kell dolgozniuk. Bár az átlagos dolgozó népességnél kevesebb órát dolgoznak, a fiatalok gyakrabban dolgoznak váltott műszakban és rendszertelenebb a munkaidejük, amely fokozott pszichés megterhelést jelenthet számukra. A hőexpozíció gyakori a kültéri foglalkozások esetében (pl. mezőgazdasági betakarítási munkák), az iparban, valamint a szállodákban és az éttermekben. A veszélyes anyagok (pl. takarító-, tisztítószerek) számos munkahelyi környezetben megtalálhatók. A felmérések arra is utalnak, hogy a fiatal munkavállalókat kevésbé tájékoztatják a munkahelyi kockázatokról, valamint a szükséges megelőző intézkedésekről.
Milyen feladatai vannak a munkáltatóknak?
- Mielőtt a fiatalok megkezdik a munkát, kockázatértékelést kell végezni, amelynek során figyelembe kell venni a diákok hiányzó munkatapasztalatát, a fizikai-, szellemi- és lelki érettségüket, hogy egy adott munkát végezhetnek-e, illetve az számukra tiltott-e (pl. hőexpozícióban végzett nehéz fizikai munka).
- A kockázatértékelés munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősül, azaz csak arra jogosult szakemberek végezhetik el.
- A munkavédelmi feladatok ellátására, a munkáltató tevékenységét és létszámát figyelembe véve munkavédelmi (munkabiztonsági) és munkaegészségügyi szakképesítésű személyeket (foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás) kell biztosítani.
- A munkavállaló csak olyan munkára és akkor alkalmazható, ha annak ellátásához megfelelő élettani adottságokkal rendelkezik, foglalkoztatása az egészségét, testi épségét, illetőleg a fiatalkorú egészséges fejlődését károsan nem befolyásolja és a munkára - a külön jogszabályban meghatározottak szerint elvégzett orvosi vizsgálatok alapján - alkalmasnak bizonyult.
- Munkát csak olyan munkakörülmények között és időtartamban lehet végezni, hogy az a dolgozó egészségét és testi épségét ne veszélyeztesse.
- A munkáltató köteles gondoskodni arról, hogy az irányítása alá tartozó valamennyi területen a munkahelyek, munkaeszközök kialakítása és üzemeltetése feleljen meg a munkavédelemre vonatkozó szabályoknak.
- A munkavégzés körülményeihez igazodó, illetve az azzal összefüggő veszélyek figyelembevételével megfelelő munkaeszközöket, valamint szükség esetén egyéni védőeszközöket kell biztosítani a munkavállalók részére. Biztosítani kell a védőeszközök rendeltetésszerű használhatóságát, védőképességét, kielégítő higiénés állapotát, a szükséges tisztítását, karbantartását (javítását), pótlását.
- Hőségriasztás idején munkaszervezési intézkedésekkel (pl. pihenőidők közbeiktatása, dolgozók cseréje) és védőitallal gondoskodni kell az időjárás kedvezőtlen hatásai elleni védelemről.
- A munkáltatónak oktatás keretében gondoskodnia kell arról, hogy a munkavállaló munkába álláskor és a foglalkoztatás teljes időtartama alatt rendelkezzen az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteivel, megismerje a szükséges szabályokat, utasításokat és információkat.
- Gondoskodni kell a munkahelyi elsősegélynyújtás személyi- és tárgyi feltételeiről.
- Rendszeresen meg kell győződni arról, hogy a munkakörülmények megfelelnek-e a követelményeknek, a munkavállalók ismerik, illetve megtartják-e a rájuk vonatkozó rendelkezéseket.
- A munkáltató köteles a munkabaleseteket, foglalkozási megbetegedéseket és fokozott expozíciós eseteket kivizsgálni és az előírt bejelentési kötelezettségnek eleget tenni.
Milyen jogai vannak a munkavállalóknak?
A munkavállaló jogosult megkövetelni a munkáltatójától:
- az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeit, a veszélyes tevékenységhez a munkavédelemre vonatkozó szabályokban előírt védőintézkedések megvalósítását;
- a munkavégzéshez szükséges munkavédelmi ismeretek, tájékoztatás rendelkezésére bocsátását, a betanuláshoz való lehetőséget;
- a munkavégzéshez munkavédelmi szempontból szükséges felszerelések, munka- és védőeszközök, az előírt védőital, valamint a tisztálkodási lehetőség biztosítását;
- munkabalesetének, foglalkozási megbetegedésének kivizsgálását.
A munkavállalót nem érheti hátrány az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósítása érdekében történő fellépéséért. Jogosult megtagadni a munkavégzést, ha azzal életét, egészségét vagy testi épségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. Ha a munkáltató utasításának teljesítésével másokat veszélyeztetne közvetlenül és súlyosan, a feladat teljesítését meg kell tagadnia.
Milyen kötelezettségei vannak a munkavállalónak?
- csak biztonságos munkavégzésre alkalmas állapotban, a munkavédelemre vonatkozó szabályok, utasítások megtartásával, a munkavédelmi oktatásnak megfelelően végezhet munkát;
- a munkáját úgy kell végeznie, hogy az saját vagy mások egészségét és testi épségét ne veszélyeztesse;
- köteles a használt munkaeszköz biztonságos állapotáról a tőle elvárható módon meggyőződni, azt rendeltetésének megfelelően és a munkáltató utasítása szerint használni, a számára meghatározott karbantartási feladatokat elvégezni;
- az egyéni védőeszközt rendeltetésének megfelelően használni és a tőle elvárható tisztításáról gondoskodni;
- a munkavégzéshez előírt ruházatot viselni;
- munkaterületén a fegyelmet, a rendet és a tisztaságot megtartani;
- a munkája biztonságos elvégzéséhez szükséges ismereteket elsajátítani és azokat a munkavégzés során alkalmazni;
- a részére előírt orvosi vizsgálaton részt venni;
- veszélyt jelentő rendellenességről, üzemzavarról a munkáltatót azonnal tájékoztatni, a rendellenességet, üzemzavart tőle elvárhatóan megszüntetni, vagy erre intézkedést kérni a felettesétől;
- a balesetet, sérülést, rosszullétet azonnal jelenteni;
- önkényesen nem kapcsolhatja ki, nem távolíthatja el és nem alakíthatja át a biztonsági berendezéseket;
- köteles együttműködni a munkáltatóval, a munkatársaival, illetve a munkavédelmi- és foglalkozás-egészségügyi szolgáltatatást nyújtó szakemberekkel.
Mit tehetnek a szülők?
Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (a továbbiakban: EUOSHA) tájékoztatója tanácsokkal szolgál arra nézve, miként segíthet gyermekének a nyári diákmunkát megelőzően:
- Beszélgessen gyermekeivel a szünidős vagy hétvégi munkáról vagy a gyakorlati szakképzési helyekről, valamint arról, hogy milyen típusú munkalehetőségek/munkakörök vannak ezeken a helyeken.
- Ismerje meg, milyen természetű feladatokat kell elvégezniük.
- Bátorítsa őket, hogy kérjenek segítséget vagy képzést mielőtt munkaeszközöket, berendezéseket kell működtetniük, használniuk, illetve új feladatokat vagy munkát kapnak.
- Rendszeresen beszélgessen velük a munkájukról. Biztassa őket arra, hogy osszák meg Önnel a munkával vagy egészségi és biztonsági témákkal kapcsolatos problémáikat.
- Hívja fel gyermekei figyelmét az egyedül vagy éjszaka végzett munka veszélyeire.
- Bátorítsa őket, hogy tegyenek fel kérdéseket, kérjenek segítséget, ha bizonytalanok a gyakorlati munkavégzéssel vagy tevékenységgel kapcsolatban, jelentsenek felettesüknek minden veszélyhelyzetet, sérülést vagy betegséget, legyenek azok akármennyire csekélyek is.
- Hívja fel a figyelmüket arra, hogy a munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi problémákat illetően fordulhatnak a munkavédelmi (munkabiztonsági) szakemberhez, a foglalkozás-egészségügyi orvoshoz vagy a munkavédelmi képviselőhöz is.
- Beszéljen nekik saját munkavédelmi tapasztalatairól jelenlegi vagy előző munkái kapcsán: mi történt, mi lett a válaszlépés, mit tett volna, ha jobban tudatában lett volna a körülményeknek.
- Bátorítsa gyermekét, hogy maguktól is nézzenek utána a munkájukkal kapcsolatos munkavédelmi vonatkozásoknak, pl. az EU-OSHA vagy a magyar munkavédelmi hatóság weboldalán található linkek felkeresésével:
- https://osha.europa.eu/hu/themes/young-workers
- https://www.napofilm.net/hu
- http://www.ommf.gov.hu/index.html?akt_menu=306
Hova fordulhat a diák jogsérelem esetén?
A munkakörülményekkel kapcsolatos problémákat, kifogásokat először a munkáltatóval célszerű megvitatni. Amennyiben ez nem vezet eredményre, több olyan fórum is a munkavállaló rendelkezésére áll, amelyeken a jogsérelem orvosolható.
A munkavédelmi előírások megsértése miatt a diák vagy szülője, törvényes képviselője a munkáltató telephelye/munkavégzés helye szerint illetékes munkavédelmi hatósághoz fordulhat, mely a panaszt vagy közérdekű bejelentést kivizsgálja és annak megalapozottsága esetén intézkedik a jogsértő munkáltatóval szemben. Munkavédelmi ellenőrzést végző hatóságként a kormányhivatalok megyeszékhelyen működő járási hivatalainak (Pest megyében az érdi járási hivatal, Budapesten a III. kerületi hivatal) szervezeti egységei járnak el. Elérhetőségük a www.ommf.gov.hu honlapon megtalálható. Ugyancsak benyújtható a panasz a kormányablakoknál, vagy e-mailen a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Főosztályához ([email protected]), mely azt az intézkedésre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz továbbítja.
Tájékoztatás, tanácsadás
A Munkavédelmi Főosztály által működtetett, ingyenesen hívható, telefonos Munkavédelmi Tanácsadó Szolgálat tájékoztatást nyújt a munkavédelemmel kapcsolatos jogosultságokról és kötelezettségekről a munkavállalók, munkáltatók, az érdekképviseleti szervek és minden, a munkavédelem kérdései iránt érdeklődő számára.
Email: [email protected].
Kép: Pixabay
KamaraOnline
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az év végére jelentősen megugrik a szezonális munkaerő-kereslet, a Mind-Diák Szövetkezet adatai alapján az eseti, szezonális munkák díjazása... Teljes cikk
Korántsem csak a vakáció alatt van kiemelkedő kereslet a fiatal munkavállalók iránt. A cégek egyre korábban, már október elején megkezdik a... Teljes cikk
Az angol nyelv magas szintű ismeretéhez köti a brit kormány a legális bevándorlást. Az erről szóló törvénytervezetet kedden terjesztette az... Teljes cikk
- Újabb vádak a Gödi Samsung-üzemnél: alvállalkozók dolgozóit is rákkeltő anyag érhette 5 napja
- Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség 6 napja
- Fordulat a magyar munkaerőpiacon: lezárult a „Budapest-centrikus” korszak 7 napja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 1 hete
- Íme a 4 napos munkahét sikersztorija – amit a legtöbb cégvezető nem szívesen hall meg 1 hete
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 1 hete
- Az álláskeresők aránya Magyarországon 2025 szeptemberében - grafikon 1 hete
- Riasztó adat: egy év alatt látványosan visszaesett a létszámbővítést tervező vállalatok aránya 2 hete
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hete
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 2 hete
- Ők adják a munkát a fiataloknak: itt vannak a legnagyobb iskolaszövetkezetek 2 hete

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben