A sikeres céges rendezvény kulcsa: az idő és a megbízható rendezvényszervező
A céges rendezvények, mint a csapatépítés vagy a karácsonyi ünnepség szinte hozzátartozik az életünkhöz, eredményességüket sem lehet megkérdőjelezni. Nagyban megkönnyíti a helyzetet, ha a szervezéssel megbízottak időben, vagyis legkésőbb nyár végén nekiállnak helyszínt keresni, hiszen a legfelkapottabbaknál gyorsan betelik az eseménynaptár. És ha már van helyszín, de azt szeretnénk, hogy sikeres is legyen az esemény, érdemes szakértőkre bízni a szervezést. Az Eventrend Group már 27 éve bizonyít a rendezvénypiacon. Több ezer sikeresen zárult esemény tanúsítja, hogy a cégcsoport a Megvalósuló Elképzelések otthona.

A céges rendezvények korunk alapvető összetartó eseményei, gyakorlatilag egyetlen cég vagy vállalkozás sem úszhatja meg ezek megtartását. Hogy nyűgnek vagy előnynek tekintik-e, az függ a cégvezetés szemléletétől, de egy jó céges rendezvény eredményességét nem lehet elvitatni.
Manapság jellemző, hogy még a nagyobb vállalatok sem tartanak a csapatban rendezvényszervező szakembert, épp ezért a HR-es kollégákra osztják ki a feladatot.
Csakhogy ezt nem is olyan könnyű megoldani. Először is jó helyszínt kell találni, lebeszélni a cateringet, mindent költségvetésen belül tartani, és ha még futja rá, valami programot sem árt kiagyalni. Még itt sem állhatunk meg, hiszen a rendezvénynek sikeresnek is kell lennie, vagyis a kollégáknak, vezetőknek elégedetten kell távozniuk. Egy-egy ilyen esemény, még ha a legegyszerűbbek közé tartozik is, annyi buktatót rejteget, amely leküzdéséhez szükség van szakértői hozzáértésre.
A legjobb, ha mindent, így a helyszínt, a cateringet és a programlehetőségeket is egy rendezvényszervező cégnél találjuk meg, mert ez a csapat mindent egy kézben tart, nem kell magunkat felaprózni. Olyan, már több éves, akár évtizedes tapasztalattal és kiterjedt referenciával rendelkező céget érdemes választani, amely már bizonyított. Közülük az egyik nagy tapasztalatú partner az Eventrend Group.

Cégcsoportunk már 27 éve egyik meghatározó résztvevője a hazai rendezvénypiacnak, működésünket folyamatos fejlődés, fejlesztés jellemzi, csapattagjaink felkészültek, segítőkészek. Az eredményesség tekintetében pedig nem elég, ha a vendég elégedett, mi a várakozásokat igyekszünk felülmúlni, bármilyen elképzelésről is legyen szó, általunk megvalósul!
Az Eventrend Group 15 helyszínen, több mint 100 rendezvénytermet kínál ügyfeleinek, ezek között az extravagáns rendezvénypalotától, a parasztromantikával fűszerezett vidéki parkhotelen át egészen a hangulatos sportkocsmáig minden megtalálható.

Befogadóképességük 20 főtől egészen 6 ezerig terjed, így nagyobb létszámú megbízásoknak is eleget tudunk tenni. Mindezeken felül 4 olyan ügynökséget is elérhetünk a cégcsoportnál, akik az ügynökségi rendezvényszervezés különböző területeire fókuszálnak. Van, amelyik a kommunikációt, másik a játékokat, harmadik a CSR-t, negyedik pedig a gasztronómiai élményt helyezi koncepciói fókuszába.
Kiválóan képzett, a szakmájuk iránt elkötelezett rendezvényszervező munkatársaink nemcsak a szervezéshez értenek - a rendezvények kreatív koncepciójának kidolgozásában és változatos programok kitalálásában is jártasak. Tevékenységünk fókuszában az ügyfelek igényeinek megértése és ezek meghaladása áll. Motivációnk, hogy pluszt adjunk az ügyfélnek, ez a plusz pedig maga az élmény, a hangulat és az öröm legyen.
Bővebb információkért és ajánlatkéréshez látogasson el a www.eventrend.hu oldalra!
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?