A szakszervezet nem fogadta el a Metro bérajánlatát
A Metro Kereskedelmi Kft. közzétette béremelési ajánlatát pénteken, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) ugyanakkor azt közölte, hogy a javaslatot nem fogadta el és sztrájkbizottságot alakított - írja az MTI.
A Metro arról tájékoztatta az MTI-t, hogy minden dolgozójának az alapbér felett, éves szinten kéthavi alapbérnek megfelelő extra bért garantál, ami rugalmasan felhasználható cafeteria-keretként is. Így a vállalatnál 2018. január 1-jétől a legalacsonyabb garantált munkabér meghaladja a 211 ezer forintot, ami több mint 30 ezer forinttal magasabb a jogszabályban előírt garantált bérminimumnál.
A közlemény szerint a bérrendezés eredményeként az áruházi - nem vezetői szintű - dolgozók 86 százaléka kap januártól 23 ezer forintot meghaladó munkabéremelést. A bérrendezési program kidolgozása során kiemelt szempontként kezelték, hogy ne csak a legalacsonyabb jövedelmi szinten lévő munkavállalók bérét emeljék. Az áruházi vezetői, valamint egyéb kiemelt felelősségű pozíciók esetében átlagosan 22 ezer forint egyéni teljesítménytől és bérszinttől függő béremelést alkalmaznak - közölte a Metro.
A társaság közleményében kitért arra, hogy a 2018-as bérrendezés tartalmáról több körben egyeztettek a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ). Az alapelvekben és irányokban egyetértésre jutottak, a Metro a KASZ visszajelzései alapján további elemekkel egészítette ki és értékében megemelte ajánlatát - írták. A cég azt is közölte ugyanakkor, hogy végső megegyezésre még nem került sor a pénteki tárgyaláson.
A bérrendezési programot a Metro az összes dolgozót képviselő Központi Üzemi Tanáccsal (KÜT) együttműködve, a dolgozói igényeket és visszajelzéseket figyelembe véve, javaslataikat beépítve véglegesítette. A pénteki egyeztetésen a KÜT képviselői egyhangúlag támogatták a programot - közölte a vállalat. A Metro a dolgozók várakozása miatt tette közzé a KÜT által támogatott bérrendezési csomagot - áll a közleményben.
A KASZ a honlapján megjelent tájékoztatásban ugyanakkor azt közölte: november 28-án tárgyalt a szakszervezet és a Metro vezetése. A cég a bérek kapcsán olyan ajánlatot tett, ami távol állt a KASZ követelésétől, így ezt az ajánlatot a tárgyalódelegáció nem fogadta el.
A Metro ezért a bérajánlatát visszavonta, és péntekre újabb béremelési javaslatot készített. A második ajánlat némiképp eltért az előzőtől, de nem tartalmaz érdemi előrelépést, amit ezért a KASZ nem tudott elfogadni - írja a szakszervezet.
"Mivel tisztán látszik, hogy a tárgyalások nem vezetnek eredményre, a KASZ megalakította a sztrájkbizottságot. A cégnek a jogszabályok szerint 7 napja van arra, hogy tárgyaljon a szakszervezettel, és elfogadható bérajánlattal álljon elő. Ha ez nem történik meg, sztrájk lesz, mégpedig olyan időpontban, amely fájni fog a cégnek" - fogalmazott a szakszervezet.
A KASZ hamarosan közzéteszi a követeléseit, de a cég ragaszkodott ahhoz, hogy pénteken kommunikálja saját béremelési terveit a dolgozóknak, ezért fontos leszögezni, hogy az nem egyezik a szakszervezet véleményével - közölte honlapján az érdekképviselet.
MTI

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon