A villanyszerelő képzésnek is haladni kell a korral
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület a tavalyi évben felmérést végzett, melyben vizsgálta, hogy a cégek villanyszerelő szakember igénye és a végzett diákok száma mennyire van összhangban. Az eredmény meglehetősen negatív. Kérdésként már ekkor megfogalmazódott, hogy milyen lehetőség adódhat a kereslet és a kínálat összehangolására. A szakértők az idén 64. alkalommal megrendezett Vándorgyűlés egyik központi témájaként próbáltak megoldást találni a villanyszerelő szakemberképzés helyzetének javítására.
Közös gondolkodás, közös cél
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület szakemberei és a cégek egyetértenek azzal a más fórumokon is megfogalmazott gondolattal, hogy a képzések minősége nem követi a gazdasági és technológiai fejlődést, az ipari változásokat.
A képző intézmények nem bocsátanak ki elegendő végzett diákot, továbbá jelentős különbség mutatkozik az iskolapadból kikerülő fiatalok tudása és a rájuk váró feladatok elvégzéséhez szükséges ismeretek között. A pályaorientációt, illetve az oktatás vállalati igényekhez való
illeszkedését egyértelműen segíthetné a párbeszéd és az érintettek -oktatási kormányzat, oktatási intézmények, és a szakemberhiánnyal küszködő cégek – erőfeszítéseinek összehangolása. E célból jött létre a MEE Tanári Tagozata is.
Több elmélet, korszerűbb tudás
Jelenleg 3 év alatt képeznek szakmunkásokat, akik az oktatási idő 30%-ban részesülnek elméleti és 70%-ban gyakorlati oktatásban. Önmagában a mai korszerű technika birtoklása elméleti megalapozottság nélkül lehetetlen és ehhez a 30 %-os részarány meglehetősen kevés. A mai villanyszerelői tevékenység tele van informatikai, távközlési kérdésekkel,
elektronikával, gondoljunk például az okos mérésre, a különböző hangfrekvenciás, vagy rádiófrekvenciás vezérlési feladatokra. A szakma és a technológia rohamos fejlődése miatt az elméleti alapok kiemelten fontosak, ezzel szilárd pillérekre helyezve a jövőbeni tudás befogadását.
Motivált szakemberek, divatos tudás
A megfelelő szakemberhiány problémájának gyökere persze nem csak a jelenlegi oktatásban keresendő. Az utánpótlás helyzete az utóbbi néhány évben egyre nagyobb gondot okoz a villamos szakembereket (villanyszerelő, technikus, mérnök) foglalkoztató cégeknek, holott a IV.
ipari forradalom komoly munkaerőkeresletet gerjeszt a műszaki pályákon.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?