kapubanner for mobile

Agrárszakmák választására buzdít a miniszter

Folyamatosan nő az agrárszakképzés iránti igény, még nem késő ezt a területet választani - a beiratkozási határidő június végén jár le.

A magyar agrárium társadalmi és szakmai megbecsültsége folyamatosan emelkedik. Folyamatosan nő például az agrárszakképzés iránti igény. Az idei év első felében az 5 agrárszakképzési centrumban tanulók létszáma elérte a csaknem 16 ezer főt, ebből pedig több mint 13 ezer diákot oktatnak agrárszakmákra - mondta Nagy István agrárminiszter.

A középszintű intézményekben is versenyképes tudásra, elméleti és gyakorlati ismeretekre egyaránt szert lehet tenni. 

Az Agrárminisztérium (AM) a második legnagyobb intézményfenntartóként vesz részt a hazai szakképzési rendszerben: itt tanul az agrárszakképzésben résztvevő valamennyi diák csaknem hetven százaléka.

A miniszter szerint még nem agrárkéső hivatást választani, hiszen a beiratkozási határidő június végén jár majd le.

Az eddigi jelentkezési adatok alapján a szakmát és érettségit egyszerre adó technikumot bármilyen más iskolatípust magasan előzve, a felvételizők több mint 42 százaléka választotta  - hívta fel a figyelmet a tárcavezető az AM közleménye szerint.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek