300 új munkahely Vecsésen: elindult a termelés
Megkezdte a termelést a kanadai Magna International magyarországi vállalatának vecsési üzeme – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Az autóipari beszállító a legnagyobb német gyártóknak készít karosszériaelemeket és alvázrendszereket a Pest megyei településen. A termelés megkezdése azt bizonyítja, hogy Magyarország stratégiai partnere a legjelentősebb nemzetközi autóipari vállalatoknak, egyúttal a vállalat történetében is fontos állomás – írták az üzemről, amely kezdetben 240, később 300 munkahelyet teremt.
A közlemény szerint a beruházó a fenntartható gyártási környezetet kialakítására törekszik, és európai gyártási hálózatának bővülését várja. A projekt illeszkedik Magyarország hosszú távú stratégiájába is, amely a versenyképes, magas hozzáadott értékű ipari termelésre és a nemzetközi vállalati együttműködések erősítésére összpontosít. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, Illés Boglárka a járműipart kiemelten fontos iparágnak nevezte a megnyitó alkalmából, mert segíti a exportteljesítmény növeléséhez és új lehetőségekhez juttathatja a magyar vállalkozásokat – tették hozzá.
A közlemény szerint a Magna International a világ egyik legnagyobb mobilitási technológiai vállalata, 30 országban 351 termelő egységet, 103 fejlesztési és elosztási központot üzemeltet több mint 174 ezer munkavállalóval. A 19 milliárd forint értékű projektet a kormány 3,8 milliárd forinttal támogatta.
Az új munkahelyekkel járó beruházásokat itt mutatjuk.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 7 napja
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 1 hónapja
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 1 hónapja
- Munkahelyi szexuális zaklatás: mit tehet a HR és a vezetés? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?