kapubanner for mobile

Akár 300 ezer forintot is kereshet egy főállású takarító

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A munkaerőhiány már a takarítók körben is jelentkezik, ezért itt is béremeléssel próbálják a pályán tartani a munkaerőt. Nem ritka a nettó 250-270 ezres kereset sem.

A Rendi friss elemzéséből kiderül, továbbra is a nők dolgoznak nagyobb arányban a szektorban. Van, aki főállásúként csinálja, míg mások a munkahelyük mellett részmunkaidőben. Ők főként a kisgyermekes anyák közül kerülnek ki.

A cég felmérése szerint viszont a nyugati országrészben továbbra is 10 ezer embert is felszívna a takarítói piac, de érezni a hiányukat Budapesten és országszerte egyaránt. A Rendi az idén 20 százalékkal emelte a díjait, amelyek így a takarítóknál jelentek meg fizetéskiegészítésként. Így akár egy 8 órás munkarendben havi nettó250-300 ezret is hazavihet, de a Rendi adatai szerint egy részmunkaidős takarító is minimum 120 ezret kereshet. A bérkülönbség azonban itt is megjelenik. 30 százalékkal többet lehet keresni a fővárosban.

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek