kapubanner for mobile

Aláírták a 2022-es bérmegállapodást

Aláírták a jövő évi bérmegállapodást a Karmelita kolostorban. A garantált bérminimum 260 ezer forint lesz, a minimálbér pedig 200 ezer forint. Jelenleg minimálbérért 300 ezer ember dolgozik Magyarországon, a szakmunkás bérminimum emelése pedig 800 ezer embert érint.

minimálbér 2022 béremelés-

A növekedés közös magyar siker, ezért mindenkinek részesülnie kell belőle - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a bérmegállapodás aláírásakor Budapesten.

A Karmelita kolostorban tartott eseményen a dokumentum ünnepélyes aláírásakor kifejtette: a kormányzásuk kezdetekor a legfontosabb vállalásuk az volt, hogy létrehozzanak a munkaalapú gazdaságot. Ha munka van, minden van, ez volt a kiindulópont - idézte fel. Folyamatosan csökkentik a munkát terhelő adókat, 2010 óta negyedével csökkent a munkát terhelő adók mértéke Magyarországon.

A miniszterelnök kiemelte: a minimálbér legalább háromtényezős egyenlet, vannak a munkavállalók, akik magasabb fizetést szeretnének, a munkaadók, akik meg akarják őrizni a versenyképességüket és van a kormányzat, amelynek az a kötelessége, hogy az ország pénzügyeit rendben tartsa. Ahhoz, hogy a bérek növekedjenek, a versenyképesség megmaradjon és a pénzügyek is rendben legyenek, belátásra van szükség -  mondta.

A garantált bérminimum 260 ezer forint lesz, a minimálbér pedig 200 ezer forint. A minimálbérrel együtt a közmunkabér is jelentős mértékben emelkedik - tette hozzá.

Az elmúlt 12 évben összesen 172 százalékos volt a minimálbér növekedése, ez a magyar szakszervezeti mozgalom legnagyobb sikere. Az, hogy mindenki dolgozhat, a munkaadók legnagyobb sikere és hogy közben a pénzügyek, az államháztartás rendben van, a kormány sikere.

Orbán Viktor szerint minden bérmegállapodásnak a velejárója nemcsak a minimálbérek emelkedése, hanem a munkáltatókat terhelő adók és járulékok csökkentése is. Ha csökkentik az adókat, akkor a vállalkozók ezt a pénzt a munkásoknak adhatják, több marad a vállalkozásoknál, ezért több maradhat a családoknál - mutatott rá.

Ebből a pénzből újabb munkahelyek és emelkedő fizetések lesznek, amelyek végső soron tovább növelik a gazdasági teljesítményt. Az egész mostani munkaalapú gazdaságnak az archimédeszi pontja a versenyképességet javítani tudó adórendszer, az adócsökkentésekkel teremtették meg a lehetőségét annak, hogy minden évben arról beszélhessenek, hogy mennyivel tudják emelni a béreket - magyarázta.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a kormány szövetséget ajánlott a szakszervezeteknek és a munkaadóknak, "a cselekvés szövetségét ajánlottuk a munka világának". A minimálbér és a garantált bérminimum emelése felfelé hajtja az átlagbéreket is, ezért a mai hír nemcsak a minimálbérből és a garantált bérminimumból élőknek jó hír, hanem mindenkinek, aki dolgozik - mutatott rá.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta: a foglalkoztatottság is kiheverte a válságot, a magyar munkanélküliségi ráta a legalacsonyabbak között van az EU-ban, a bérek 2010 óta folyamatosan emelkednek, ebben a járványhelyzet sem okozott törést. Jelentős igény mutatkozott a legkisebb fizetések emelésére.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke kiemelte: fontos volt a minimálbér emelése azért is, hogy ne szakadjon le túlságosan az átlagkeresettől. Ha van érdemi egyeztetés, van komoly eredmény is - jelentette ki. Minimálbérért 300 ezer ember dolgozik, a szakmunkás bérminimum 800 ezer embert érint.

Rolek Ferenc, Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke arról beszélt, hogy optimisták ezzel a megállapodással, mert azt jelzi, hogy azzal számolnak, hogy folytatódik a gazdasági növekedés, és ki tudják gazdálkodni a növekvő béreket.

Fotó:  A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b5), valamint Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára (b), Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke (b2), Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke (b3), Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke (b4), Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (j4), Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke (j3), Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségnek elnöke (j2) és Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára (j), miután aláírták a bérmegállapodást a Karmelita kolostorban 2021. november 15-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák

A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk

Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok

A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk

Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk