kapubanner for mobile

Állatorvos sincs elég a Nyugat-Dunántúlon

Megszűnik az éjszakai ügyelet a szombathelyi állatkórházban. A Nyugat-Dunántúlon ez volt az egyetlen ilyen szolgáltatás.

images

“Tájékoztatjuk Önöket, hogy az éjszakai ügyeleti ellátás 2018. augusztus 17-től megszűnik. Ezzel az üzenettel tette világossá az állatkórház, hogy mostantól nem tudják ellátni az éjszakai érkező pácienseket. A bejegyzéshez rengeteg hozzászólás érkezett, amelyben elégedetlenségüknek adtak hangot az érintettek.

Ezután a kórház Facebook-oldalán tette közzé egy bejegyzést, hogy elmagyarázza az okokat. Ezek szerint a munkaerőhiány játszotta a legnagyobb szerepet a döntésben –idézi a nyugat.hu. Mint írták: folyamatosan keresnek kollégákat, de hónapok óta nem találnak állatorvost ebben a régióban ilyen munkarendben. Hozzáteszik: jelenleg hat orvos dolgozik az intézményben, akik közül öten vesznek részt az éjszakai és a hétvégi ügyeletben, ami rendkívül megterhelő.
Közlik azt is: az ügyeleti időszakban megjelenő beteg állatok 85-90 százaléka napok, sőt hetek óta meglévő panaszokkal érkezik a rendelőbe, sok esetben pedig a gazdák bizonytalanok, és éjjeli sorozatos telefonhívásokkal próbálnak tanácsot, „isteni beavatkozást” kérni az ügyeletestől, aki esetleg éppen egy fontos műtétet végezne. De az is előfordul, hogy megnövekedett esetszámot kell kezelniük, mert a környék valamennyi rendelőjéből hozzájuk küldik az állatokat mindenfajta előzetes kórisme nélkül. Az állatkórház viszont a továbbiakban is igyekszik a lehető legjobb színvonalon ellátni a munkáját – zárul a közlemény.

nyugat.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek