Amikor a diákmunka a jó megoldás!
Több kutatási eredmény jelent meg a Covid munkaerőpiaci hatásairól. A Profession által megjelentetett Ember – Adat – Stratégia 2021 kutatási kiadványában olvasható irányok egyes elemei a diákok foglalkoztatásában is visszaköszönnek.
Az egybeesésről, a most érzékelhető tendenciákról, a diákmunkák különböző területeiről és a munkaerőpiac itt megjelenő okairól szólunk az alábbiakban a Pannon- Work országos tapasztalatai alapján.
2020-ban az országos kimutatások szerint a diákok foglalkoztatásában – a cégek igényei és a diákok hajlandósága miatt is - nagymértékű csökkenés volt megfigyelhető. „Tavasszal, amikor általában a diákmunka területére a felélénkülés jellemző, tavaly nálunk 50 %-os visszaesés volt tapasztalható. A nyár emelkedést hozott a keresleti és kínálati oldalon is, majd az ősztől ismét zuhant az érdeklődés. Összességében az évben az ingadozás volt meghatározó. Ehhez igazítottuk a komplex szolgáltatási rendszerünkön belül az iskolaszövetkezeti megoldásainkat is.”
Laczi Péternek a Pannon-Work Zrt. operatív igazgatójának elmondása szerint cégcsoportjuk 16 kirendeltségén, országosan is érzékelhető volt, hogy a kereskedelemben az igények növekedtek, amit a Profession kutatási adatai is alátámasztanak. „A nyár mindig kiemelt időszak, hiszen munkavállalói oldalról ilyenkor van a legnagyobb „ráérés”, melyhez nagyon komoly munkakedv is társul, és ilyenkor nagyon erős a kereslet. Az idei évben várhatón a HORECA szektorban emelkednek a megrendeléseink, és most már a termelő cégek is igénylik a klasszikus diákmunkára iskolaszövetkezetünk tagjait. Az IT területén a megbízásaink alapján nagy a munkaerőhiány, de jelentkezik már a szabadidős szolgáltatóktól is a megrendelői igény. Ami nehezebb a szervezés szempontjából, az a nehéz fizikai munka, illetve a mezőgazdaság, de erre is megvan az eszköz, amivel ez kezelhető, és így teljesíthető. Örülünk, hogy ismét széles körben ki tudjuk szolgálni partnereinket. Mennyire lesz egyensúlyban az igény és a kínálat, ezt mindig utólag könnyebb megmondani, de az idei évre mi növekedést terveztünk, és ennek a nyári hónapok adják a gerincét”
A pandémia okozta változás felerősítette a rugalmasság, és takarékosság igényét. A diákszövetkezeti foglalkoztatás mindkét kritériumnak megfelel. Leginkább arra alkalmas, hogy a cégek számára piaci előnyt szerezzen, hiszen a leggyorsabban tud reagálni a változó munkaerőigényekre és a vállalkozásoknak ez kapcsán nem keletkezik járulékfizetési kötelezettsége.
Vegyük sorra, mikor és miért érdemes diákok foglalkoztatásában gondolkodni.
Természetesen a nyári időszak intenzív. A turizmus és a HORECA nagy felvevőpiaca a diákmunkának. Amennyiben szezonális a nyitvatartás, vagy egy kieső, szabadságát töltő kollégát kell pótolni, akkor célszerű választás. A pihenőnap és ünnepnap könnyen megoldható velük, ők hétvégén is szívesen dolgoznak. Legtöbbjük több nyelvet beszél, gyorsan tanulnak, ami nem csak itt, hanem más iparágakban és munkakörökben is nagy előny, és ezt szívesen ki is használják a munkáltatók.
„Megbízóink szempontjából fontos, hogy az iskolabezárások – nyitások, a tanulók hazaköltözése, a nyári tartózkodási hely megváltozása, ne okozzon gondot a szervezésben, a megrendelések teljesítésében. Mivel rendszeresen frissülő országos diákadatbázissal rendelkezünk, a toborzás rugalmas ebben az időszakban is. A diákot a munkára az ország bármely részéből toborozhatjuk, 16 kirendeltség áll rendelkezésre” – emeli ki az operatív igazgató az országos lefedettség előnyeit.
A termelő vállalatok egész éves igényei esetén gyakori megoldás, hogy egy munkakört több állandó diákkal fednek le, ami a tervezhetőséget segíti. A költséghatékonyságot mutatja az is, hogy nincsenek pótlékok, nem kell munkaidőkerettel kalkulálni. Csak a ledolgozott órák után kell fizetni, és ezt költségként számolhatja el a cég. Nem ritka eset az sem, hogy a diákmunkával indult munkavállalót diákévei leteltével a munkáltató tovább foglalkoztatja.
„Egyre nő azoknak a vállalkozásoknak a száma, akik a felsőoktatásban tanuló hallgatókat gyakornoki munkavégzés keretében szeretnék foglalkoztatni. Több ok mellett ez azért is érthető, mert a foglalkoztató egy a szakma iránt elkötelezett, már bizonyos alaptudással is rendelkező munkavállalót kap a diák személyében” – osztja meg a Pannon-Work vezetője.
Gyakornoki foglalkoztatásról Tatabányán végezett esettanulmányunk szerint a felsőfokú szakmai végzettség megszerzését követően a diákoknak több mint 40%-a cégeknél marad - zárja gondolatait a cég Pannon-Work Iskolaszövetkezetért is felelős vezetője.

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk
A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk
A Szülők Fóruma Egyesület 1991-ben alakult Százhalombattán, fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülők kezdeményezésére. Az alapítók célja... Teljes cikk
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 2 hónapja
- Ők adják a munkát a fiataloknak: itt vannak a legnagyobb iskolaszövetkezetek 2 hónapja
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 3 hónapja
- Dolgoznak – de nincs munkájuk: így terjednek a kamuirodák 4 hónapja
- Diákmunka: ennyivel magasabb a szezonális munkák órabére, mint az állandó fix munkáké 4 hónapja
- Több jel is arra mutat, hogy egyre több a munkahelyi zaklatás 5 hónapja
- Mire kell odafigyelni, amikor a gyermek diákmunkát vállal? 5 hónapja
- Nem az anyaság tör meg egy karriert – hanem a rendszer, amely nem segít visszatérni 5 hónapja
- Debrecen száguld, a többi országrész cammog: itt tart a fizikai álláspiac 6 hónapja
- Már most keresik a diákokat a karácsonyi szezonra – ennyit lehet keresni 6 hónapja
- A kékgalléros valóság: élethelyzetek hatása a munka világára 6 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?