kapubanner for mobile

Amire minden kislánynak szüksége van: kardigán, pulóver, boleró

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Ha elkezd lehűlni az idő, a legtöbb anyukában megkondulnak a vészharagok, és őrültek módjára kezdik öltöztetni csemetéjüket a legmelegebb kiegészítőkbe. Ha igazán divatosan akarja felöltöztetni kislányát, akkor fogadjon meg néhány tanácsot cikkünkből!

A kardigánok, pulóverek és bolerók mind más-más alkalmakra valók, a következőkben találhat néhány ötletet arra vonatkozóan, hogy mikor melyiket adja kislányára. A különböző darabok más-más alkalmakra illenek.

A bolerónak, a kardigánnak és a pulóvernek is megvan a maga ideje



Ahogy a különböző cipőknek is megvan a maguk pillanata az évben, amikor tündökölhetnek a gyerek lábán, úgy a felsőrészeknek is megvan a saját idejük.

Legelőször a kardigánok szoktak előkeveredni öltözködéskor, hiszen ez az, amiből a legvékonyabb darabokat lehet találni. A kardigánokat tavasszal, nyáron és ősszel is érdemes a gyerekekre adni, nem csupán azért, mert így van rajtuk még egy réteg, de azért is, mert a kardigánok különleges kiegészítői lehetnek egy ruhácskának vagy más öltözéknek.

A bolerók a kardigánok rövidebb változataiként egészen más alkalmakra illenek. Ezeket általában csupán ünnepi alkalmakkor érdemes ráadni a gyerekekre, ugyanis egészen más stílust képviselnek.

Pulóverekről lehet igazán meleget és vékonyat is találni, ahogyan a különböző színek és anyagok között lehet igazán elegánsat, de teljesen átlagosat is fellelni.

A pulóverek és kardigánok közötti nagy különbség



Egyáltalán nem mindegy, hogy a kabát alá mit adunk a gyerekekre! Az őszi időben teljesen elég, ha egy vékonyabb vagy vastagabb kardigánt adunk rá addig, ameddig a ruhadarab hossza szépen eltakarja a kicsi derekát. A kardigánokat sokkal inkább érdemes akkor használni, ha kevésbé hideg még az idő, és még bőven elég csak a kabát által nyújtott melegség.

A pulóverek erejét a hidegebb időkben érdemes bevetni, akkor, amikor már úgy érzi, már nagyon hideg van kint, és a gyerek szervezetét érdemes valami vastagabbal megvédeni.



Pulóverekből, bolerókból és kardigánokból sok különböző mintájút lehet találni, így egyáltalán nem nehéz a tökéletes darabokat fellelni közöttük. Érdemes körülnézni a Menő Manó Gyermekdivat felsőruházati kínálatában, széles választékkal várják a látogatókat!

Idősebb gyereknek sem nehéz választani



Egy idő után a gyerekek betöltik azt a kort, amikor már nincs teljhatalma a szülőnek, különösen a kislányok esetében. Ha nem tudja, hogy mit válasszon lányának, érdemes kikérni a véleményét, bevonni a vásárlásba. Üljön le vele a számítógép elé, kérje ki a véleményét, ezzel nagyon könnyen felgyorsíthatja a vásárlást. Persze egy minimális árlimitet azért kell a kezükbe adni, hiszen anélkül hamar elveszítik a kontrollt!



Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek