Átalakul a nyugdíjrendszer - alapnyugdíjat mindenki kapna
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kormány már dolgozik a nyugdíjrendszer hosszú távú stabilitását célzó javaslaton - közölte a Napi Gazdaság. A változások mellett érvelők szerint ha minden változatlanul maradna, akkor a nyugdíjra fordított közkiadások 2050-re meghaladnák az ország összes jövedelmének 17 százalékát a mai 11 százalékkal szemben.
Addigra a 65 éven felüliek népességen belüli aránya a mostani 15-ről 26 százalékra emelkedik, vagyis egy aktív korúra kétszer annyi 65 év feletti jut majd, mint most. A dokumentum szerint a reform célja, hogy hosszú távon igazságos, finanszírozható és biztonságos ellátást nyújtson az idős embereknek. A kormányzati munkaterv értelmében még ebben a ciklusban dönteni kell a nyugdíjrendszer hosszú távú átalakításáról.
A kerekasztal felvetése szerint a mai nyugdíjrendszert elsősorban a romló demográfiai szerkezet és a magyar gazdaság rendkívül egészségtelen foglalkoztatási szerkezete feszíti szét. A szakértők úgy látják, számolni kell azzal, hogy mind kevesebben lesznek az egész életpályán át tartó rendszeres, járulék- és adófizetés mellett munkát végzők, mind többen lesznek viszont azok, akik semmilyen jogosultságot nem szereznek vagy csak nagyon csekélyet.
A Napi Gazdaság információi szerint a kerekasztalokon kívül a kormány berkeiben is folynak a nyugdíjrendszer hosszú távú stabilitását célzó munkálatok. Többféle elképzelés is van a nyugdíj-megállapítás módjára, az egyik szerint például a nyugdíjkorhatárt nem meghatározott életkorhoz kötnék, hanem a várható élettartam arányában állapítanák meg. A nyugdíjkifizetés módjáról a NYIKA előtt is vázoltak már elképzeléseket, ezek közül az egyik mindenkinek biztosítana egy alapnyugdíjat, amit az állam finanszíroz - függetlenül attól, dolgozott-e az illető, vagy sem -, mellette létezne a munkanyugdíj (ami a ledolgozott éveket is figyelembe venné). Ez még kiegészülhet egy újabb pillérrel, a tőkefedezetivel (ami a mostani magánnyugdíjaknak felelne meg).
Ezek különböző kombinációja jöhet számításba, mint ahogy megvizsgálják az egyéni virtuális számlák alkalmazásának lehetőségeit is. Ekkor egy nevesített számlán gyűlnek a biztosított járulékai, és ez az összeg nyújt fedezetet a későbbi nyugdíjkifizetésekre.
A Napi Gazdaság cikke szerint elképzelhető, hogy a kormány még az ősszel a parlament elé visz egy törvényjavaslatot, ami a nyugdíjrendszer rövid távú pénzügyi egyensúlyát biztosítaná. Számítások szerint ezzel már 2010-2011-re elérhető lenne a nyugdíjalap kiegyensúlyozott gazdálkodása. Az elképzelés szerint a nyugdíjszámítás, a finanszírozás bizonyos paraméterein módosítanának, például átalakítanák az évenkénti nyugdíjemelés módját.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?