kapubanner for mobile

Az ABB várja a 2021-es Női Mentor Programjára pályázó egyetemi hallgatókat

A pályázatra november 13-ig lehet jelentkezni.

Az ABB Kft. idén is meghirdeti az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” elnevezésű programját műszaki egyetemi és főiskolai női hallgatók számára. A program során maximum tíz fő női hallgatót választanak ki pályázat útján az energetika és automatizálás területéről. A pályázat beadási határideje 2020. november 13. A pályázatokat az „ABB Női Mentorprogram”-ra történő jelentkezés formájában várja a vállalat.

A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

A programban részt vevő hallgatók az ABB vezetői és szakemberei közül saját dedikált mentort kapnak, akikkel 2021. január 1. és 2021. június 30. között öt alkalommal személyes és/vagy online konzultáción vesznek részt. A nyertesek betekintést nyerhetnek egy multinacionális cég mindennapjaiba, gyárlátogatáson vehetnek részt, megismerkedhetnek az ABB női vezetőivel, HR szakemberektől személyes és/vagy online konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában. Emellett megismerhetik, hogy milyen különböző életpálya modellek léteznek a műszaki területen.

A pályázat a 2. és 3. éves BSc, 4. vagy 5. éves MSc női hallgatóknak szól, akik középfokú angol nyelvvizsgával és aktív hallgatói jogviszonnyal (nappali, esti, levelező, aktív féléves) rendelkeznek az alábbi intézmények és karok egyikén:

Óbudai Egyetem
- Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar
- Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar
- Alba Regia Műszaki Kara
Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- Gépészmérnöki kar
- Villamosmérnöki és Informatikai kar
Miskolci Egyetem
- Gépészmérnöki és Informatikai Kar
- Műszaki Anyagtudományi Kar
Kecskeméti Főiskola
- Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai kar
Széchenyi István Egyetem
- Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar

Pannon Egyetem
- Mérnöki Kar
- Műszaki Informatikai Kar
Debreceni Egyetem
- Műszaki Kar
Pécsi Tudományegyetem
- Műszaki és Informatikai Kar
Szegedi Tudományegyetem
- Mérnöki Kar

Az ABB szakemberei a beadott pályázatok értékelésénél figyelembe veszik a jelentkezők motiváltságát, szakmai rátermettségét, valamint elsősorban középfokú/középszintű angol nyelvtudását. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való részvétel. A beérkezett pályázatok alapján kiválasztott jelentkezőket személyesen és/vagy online is meghallgatják.

A pályázat beadási határideje: 2020. november 13. A pályázatokat a vállalat 2020. december 11-ig bírálja el. A pályázati kiírás részletei és a jelentkezési lehetőség a következő linken található:
https://new.abb.com/hu/karrier/lehetosegek/diakok
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek