kapubanner for mobile

Az attitűd a kulcs, nagy a verseny a fiatalokért: így keresi az utánpótlást a Marriott

Három-négy munkakör jut eszünkbe, ha egy szállodára gondolunk, pedig nagyjából 80-100 pozícióról beszélhetünk. Nagy a verseny a fiatalokért és több iparág vadássza a szállodában jól teljesítőket, mert ügyfélközpontúak, jók érzelmi intelligenciában. A covid után erőre kapott iparágba kellenek fiatalok, karrierváltók egyaránt. A szállodalánc most képzési programot indít Budapesten fiatal szakács aspiránsoknak.

Marriott képzés szakács beszélgetés-

A Marriott Internationalnek jelenleg kilenc szállodája van Magyarországon, és további három nyitása van tervben. Így a munkaerő utánpótlása kulcskérdés a cég számára. Éppen ezért fogtak össze egy projekt keretében a Budapesti Komplex Szakképzési Centrummal és a Civil Impact-tel egy képzési program összeállítására fiatalok számára. A megvalósítás ötlete két évvel ezelőtt született Pankaj Birla, a Marriott International DACH (német, svájci, osztrák) és kelet-európai alelnökének felvetése alapján, a közös munka pedig most áprilisban kezdődik kilenc diák számára, akik három hónapos képzést kapnak, többek között a Marriott főszakácsai mellett, és akik a kurzus végén akkreditált, államilag elismert szakácssegéd képesítést kapnak. A program után pedig akár állásajánlatra is esélyük lehet a szállodalánctól. A hosszabb távú terv pedig az, hogy más szakmaprofilokban is elindulnak majd képzések, a következő éppen ősztől, hasonló összefogásban.

80-100 munkakör egy hotelben

Inspiráló személyes történetek is elhangzottak a program megnyitóján: Pankaj Birla 30 éve dolgozik a cégcsoportnál, ahol annak idején, munkaközvetítőn keresztül, fizikai munkakörben kezdett. Ahogy Cameron McNeillie a budapesti Dorothea Hotel vezérigazgatójának karrierje is a konyhán kezdődött több mint 20 évvel ezelőtt. Vagyis igen változatos karriert lehet befutni, ha valaki erre nyitott és akar tanulni. A képzés és a belső karrierutak biztosítása fontos célkitűzése a HR-nek, és fontos része a szervezeti kultúrának, erősítette meg Francisca Martinez, az EMEA régió HR igazgatója is, aki azt is kiemelte, hogy ez a változatosság, a szállodák és országok közötti átjárás lehetősége, a cégen belül befutható karrierív is segíti a megtartást.  

Marriott Pankaj Birla
Pankaj Birla alelnök több mint 30 éve fizikai munkakörben kezdte a Marriottnál

 

Cameron McNeillie jelezte, hogy amikor az emberek egy szállodára gondolnak, általában három-négy munkakör jut eszükbe, pedig valójában nagyjából 80-100 munkakör van jelen egy hotelben. Így, aki itt kezdi a karrierjét az számos foglalkozásba, szakmába betekintést nyerhet, amelyekbe ráadásul átmozgásra is van lehetőség a cégcsoporton belüli átképzéssel. Vagyis a program komoly ugródeszkát jelenthet. Már a konyhában el lehet kezdeni a kapcsolatépítést, valamint kiemelten fontos a kíváncsiság és a bátorság is, mint tulajdonság – folytatta az igazgató. Hangsúlyozta, hogy a legjobban a gyakorlatban, munka közben lehet tanulni.

Szabolcs, a képzést elkezdő egyik fiatal elmondta, hogy eddig a biztosítási szakmában dolgozott az édesanyja indíttatására, amit azonban nagyon monotonnak talált, így inkább egyik szenvedélye, hobbija a konyha felé fordult, és ezért jelentkezett a programba. A diákok elmondták, hogy egy jó munkahelytől jó hangulatot, megbecsülést, türelmet várnak, fontosnak tartják, hogy értelme legyen annak, amit csinálnak, és nem árt, ha van munka-magánélet egyensúly is. Kovács Ferenc, a Budapest Marriott Executive Sou Chefje, a program egyik mentora kiemelte, hogy ebben a munkában fontos elvárás a pontosság, a munka iránti alázat és az odafigyelés.

Marriott Kovács Ferenc
Kovács Ferenc: Ebben a munkában fontos elvárás a pontosság, a munka iránti alázat és az odafigyelés

 

A diákok, ha jól teljesítenek a képzés során, akár állásajánlatot kaphatnak a cégtől. Ha csatlakoznak, onnantól a „család” részeivé válnak, mindenkinek személyre szabottan kialakítanak egy fejlesztési tervet, számos tréningprogrammal. Egy-két év után pedig akár válhatnak más területre vagy más hotelbe, országba.

Minél változatosabb készségek, annál változatosabb lehetőségek

A vendéglátóipar azért sincs könnyű helyzetben munkaerő-piaci szempontból, mert míg korábban többnyire más hotelláncokkal és a turisztikai szektorban kellett csak versenyezni a munkaerőért, jelenleg egyre több iparág próbálja levadászni a munkavállalóikat, mert hasznos készségeket birtokolnak: ügyfélközpontúak, rendelkeznek érzelmi intelligenciával – így kapóra jönnek többek közt a kereskedelemnek, szolgáltató szektornak – mondta Francisca Martinez a cég európai, közel-keleti és afrikai HR igazgatója. Nincs könnyű megoldás, ezért fontosak az ehhez hasonló programok, mert olyan fiatal tehetségeket szólítanak meg, akik nem ezen a területen dolgoztak korábban. Sokan nem is tudnak a munkalehetőségek sokféleségéről ezen a területen.

További képzési programok is futnak a szállodaláncon belül, például a Voyager program, ami fiatal vezetők fejlesztését célozza meg, vagy az Elevate, amely a hotel első vonalában dolgozókra specializál, akikből akár középvezető, menedzser is lehet. Az üzenet az, ha fejlődni akarsz, és hozzáteszed a saját befektetésedet a tanuláshoz, akkor a cég is invesztál beléd. Erre teljes stratégiát dolgoztak ki a cégcsoportban, hangsúlyozta az európai HR igazgató.

A tanulni akarás és az attitűd az alap

A HR Portal kérdésére, hogy milyen egyéb forrásokat használ a cég a toborzásra Francisca Martinez sorolta, hogy a fiatalokon kívül az érettebb korosztályokat is megcélozzák, akik értékes tapasztalatot hozhatnak, valamint fontosnak tartják, hogy a potenciális munkavállalók személyesen is kapcsolódni tudjanak a vállalathoz, ezért jelentős az egyedi történetek szerepe, amelyekkel szintén dolgoznak. Elindítottak egy kommunikációs kampányt, amelyben saját alkalmazottaik osztják meg, hogy milyen a cégnél dolgozni, milyen a közösséghez tartozni. A mottó, hogy „bármi lehet belőled ennél a cégnél, ha te is akarod.” Ezt a kampányt a járvány után indították, és bár sok minden változik a turizmus területén, az látszik, hogy az emberek utazni akarnak, élményt szerezni, és a luxus szektor háromszor olyan gyorsan növekszik, mint az egyéb területek.

Marriott képzés csoportkép
Francisca Martinez HR igazgató: Nem csak fiatalokat várunk

 

A két top vezető arról is beszélt, hogy milyen készségeket, képességeket keresnek, mit tartanak kritikusnak az hotel businessben. Pankaj Birla az attitűdöt emelte ki. Mint mondta, ha megtalálják a megfelelő attitűddel rendelkező munkavállalókat, akkor a többit a szervezeti kultúrával és a képzéseken a kollégák megtanulják. Ha megvan a vágy a tanulásra, akkor nincs probléma – mondta. A tiranai hotel megnyitását említette példaként, ahol számos olyan alkalmazottat vettek fel, akik még soha nem dolgoztak a szállodaiparban, de mégis meg tudták ugrani a feladatot. Hangsúlyozta, hogy a megtartás – vagyis a maradó alkalmazottak – adják a szervezeti kultúra alapját, ha kevesen mennek el, akkor a kultúra „megtörténik”. A HR csapat pedig nagyon jó abban, hogy eszközöket biztosít a menedzserek számára, hogy megtartás sikeres legyen.

A nyitóképen a kerekasztal-beszélgetés résztvevői. Balról jobbra: Francisca Martinez, Pankaj Birla, Cameron McNeillie, Kovács Ferenc, Kiss Zsuzsanna (magyarországi HR igazgató)

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felmérés: ezek lesznek a legfontosabb soft és hard skillek 2026-ban

A puha készségek közül a professzionalizmus a második helyen végzett, ami egy szakértő szerint arra utalhat, hogy a fiatalabb generáció munkavállalói lazábbak. Teljes cikk

Itt a megoldás a pedagógushiányra? 640 ezres bért kapnak az óvodai technikusok

Az új „Óvodai nevelő” technikusi képzés kiemelkedő, bruttó 640 ezer forintos kezdő fizetéssel csábítja a fiatalokat, és gyors belépést... Teljes cikk

Szakmai karrier és anyagi támogatás egyben: új ösztöndíjprogram indul

A B+N Referencia Zrt. és az Óbudai Egyetem együttműködésében új ösztöndíjprogram indul, amely három, kiemelkedő tehetségű hallgatót támogat 10... Teljes cikk