Az egykulcsos adórendszer átalakítását szeretné elérni a szakszervezeti szövetség
A Policy Agenda mérése szerint Magyarországon a munkavállalók kétharmadának a bére nem éri el az átlagbért, ami a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint 2018. májusában bruttó 327 486 forint volt, ezen a helyzeten pedig elsősorban az adórendszer átalakításával, a több kulcsos adórendszer bevezetésével lehet segíteni - írja az MTI.
Kiss Ambrus politológus, a Policy Agenda vezető elemzője elmondta, hogy számításaik szerint 100 munkavállalóból 69 keresete nem éri el az átlagbért.
A Policy Agenda meghatározta a magyar dolgozók bérének a mediánját is 2016-ra és 2018-ra, a számításhoz a Maszsz kikérte a Pénzügyminisztériumból a tárca által évente májusban készített egyéni bér- és kereset statisztika 2016-os adatait, és emellett felhasználták a Központi Statisztikai Hivatal 2017-es mélyreható kereset-vizsgálatának eredményeit. Mindezekből a Policy Agenda becslések útján megállapította, hogy a mediánbér 2016 májusában körülbelül 194 ezer forint volt, 2018-ban pedig 242 000 ezer forintra tehető, ugyanakkor a KSH számításai szerint 2016 májusában 262 136 ezer forint, 2018 májusában pedig 327 486 ezer forint volt az átlagbér. (A bérek medián értékének kiszámításához a kereseteket sorba rendezik: a középen lévő medián összegnél a dolgozók fele kevesebbet, a másik fele többet keres.)
Kiss Ambrus kiemelte, minél nagyobb a medián bér és az átlagbér közti különbség, annál nagyobb a béregyenlőtlenség. A probléma megszüntetéséhez egyebek mellett át kell alakítani az egy kulcsos adórendszert - mondta, és át kell alakítani a félperifériás gazdasági modellt, amelyre Magyarország épül.
Kifejtette, nem arra kell törekedni, hogy autógyártók érkezzenek az országba, hanem arra, hogy a kutatás-fejlesztés gazdasági ág erősödjön. Kordás László megjegyezte, kedden üléseik a Versenyszféra és a Kormány Konzultációs Fóruma (Vkf), ahol a 2016-ban aláírt hatéves bérmegállapodás 2018-ra gyakorolt gazdasági hatásairól tárgyalnak. Ezen felül szóba kerül még a jövő évi béremelés is.
Kordás László elmondta, hogy a Maszsz az ülésen arra törekszik majd, hogy a szociális partnerek és a kormányzati oldal egyaránt ugyanazokból az adatokból, a PM évente elkészített bér és kereseti statisztikájából dolgozzon a 2019-es bérek megállapításánál. Megjegyezte, a Policy Agenda azért tudott csak a 2016-os a tárca által készített statisztikából dolgozni, mert a PM 2017-ben ezt nem készítette el. Ugyanakkor elmondta, hogy a PM arról tájékoztatta a szakszervezetet, hogy 2018. novemberéig pótolni fogja a hiányosságot.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március végén 2 hete
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 3 hete
- Lakhatás, bérek, munkabiztonság – aláírásgyűjtést indított a Magyar Szakszervezeti Szövetség 3 hete
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 4 hete
- Mitől lesz adóköteles egy külföldi telephely? 1 hónapja
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- Szakszervezet alakult a Samsungnál – egyre több dolgozó csatlakozik a gödi botrány után 1 hónapja
- Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?