Az építőipari cégek fele küzd munkaerőhiánnyal
Míg a válság előtt 230 ezren dolgoztak az iparágban, addig mára ez a szám 150 ezer, vagyis körülbelül 80 ezer munkavállaló hiányzik, mondta a Magyar Nemzetnek Petz Raymund, GKI Gazdaságkutató Zrt. ügyvezető igazgatója.
Ennek oka elsősorban az elvándorlás, mert a magasabb bérek miatt több ezer szakember ment külföldre munkát vállalni vagy váltott iparágat az országon belül. Az építőipar fizetései a többi ágazathoz és a nemzetgazdasági átlaghoz képest is el vannak maradva.
A fizikai foglalkozásúak nettó nemzetgazdasági átlagkeresete 121 ezer forintot tett ki, ám az építőiparban dolgozók csak 106 ezer forintot vihettek haza. A szellemi foglalkozásúak körében pedig 236 ezer forint volt nemzetgazdasági, és 206 ezer az építőipari nettó átlagbér, írja a Magyar Nemzet.
A szakértő szerint először a fizetéseket kellene rendbe tenni, majd a képzés színvonalán javítani. Emelni kellene a munka társadalmi elismertségét, és növelni a gépesítés arányát.
Magyar Nemzet

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?