Betöltetlen állások válság idején
Hová tűnnek a számítógépzsenik felnőtt korukra? - teszik fel a kérdést a szakemberhiánnyal küzdő informatikai cégek. A munkaerőhiány miatt a vállalatok sok esetben kénytelenek jelentős projektek határidejét módosítani, túlterhelt munkatársakkal dolgozni, esetenként jelentős nemzetközi megbízásokról lemondani. Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) igyekszik népszerűsíteni ezen szakmát.
"Sokszor és büszkén hangoztatott tény, hogy az ICT szektor Magyarországon a bruttó nemzeti össztermék 10 százalékát termeli meg. Ezt az eredményt veszélyezteti a széles körben érzékelhető IT szakemberhiány. Csak az utóbbi 6-7 évben tíz feletti volt azon informatikai cégek száma, amelyek fejlesztőközpontjuk felépítéséhez más helyszínt kerestek, mert nem látták biztosítottnak, hogy pár száz fős fejlesztői csapatukat belátható időn belül kialakítsák. A tagvállalatainknál tapasztalt munkaerő-felvétel intenzitását és a különböző informatikai szakokon végzők számát összevetve úgy véljük, a jelenleginél közel kétszer több végzős informatikus el tudna helyezkedni a szakma különböző területein." - mondta el Keresztesi János, az IVSZ elnöke.
"Tenni szeretnénk annak érdekében, hogy megszűnjön az az anomália, hogy egy sikerszakmában nincs elegendő képzett munkaerő. Úgy gondoljuk, ezt a lehető legkorábban kell elkezdeni, ezért szólítjuk most meg a 15-18 éves korosztályt, és mindazokat, akik a pályaválasztásban segítik őket." - tette hozzá Keresztesi János.
A sajtótájékoztatón az IVSZ elnökének véleményét erősítette meg Fröhlich Péter, az informatikai szakember keresésben ismert P&Bert Management Consulting Group ügyvezetője:
"A P&Bert Management Consulting Group állásajánlatainak 50 százaléka IT területről kerül ki. Megbízóink részéről folyamatos az igény rendszerüzemeltetők, hálózati mérnökök, programozók, fejlesztők, ERP szakértők és tanácsadók iránt. A jelenlegi gazdasági helyzetben még inkább felértékelődik a minőségi munkára való igény. Az IT cégek legjellemzőbb elvárása egy informatikai szakemberrel szemben a referenciaértékű szakmai tapasztalat, a használható nyelvtudás, valamint a megfelelő kommunikációs- és prezentációs készség. Ha valaki megfelel ezeknek az elvárásoknak, akkor nem okozhat gondot az elhelyezkedés, ráadásul mindezért versenyképes jövedelemre számíthat."
A szakemberhiány egyik fő oka, hogy az utóbbi időben évről évre csökken a felsőoktatásban az informatikai szakokra jelentkezők száma.
"Az informatikai képzésterületre is jellemző a hazai felsőoktatást általánosan jellemző tendencia: a 2004-ig tartó folyamatos növekedés után az utóbbi néhány évben egyre jobban csökkent a jelentkezői létszám. A különböző szakok népszerűségi sorrendje ugyanakkor érdemben nem változott: a mérnök- és a programtervező informatikus szakok továbbra is a legnépszerűbbek közé tartoznak, ám a felvételi eredményekre és a nyelvtudásra vonatkozó statisztikák alapján az ide jelentkezők előképzettsége csak átlagosnak mondható." - mondta el Fábri István, a felvételi adatokat kezelő Educatio Kht. Országos Felsőoktatási Információs Központ vezető elemzője.
A "Született informatikus" kampány elsősorban a most felsőoktatási intézményekbe jelentkezőket, az alsóbb éves középiskolákat célozza meg, de szólni kíván szüleikhez, tanáraikhoz és mindazokhoz, akik a pályaválasztásban ötletekkel, javaslatokkal segítik a továbbtanulókat.
A www.szuletettinformatikus.eu oldalon az IVSZ többek között az informatikusi szakmával kapcsolatos közép- és felsőfokú továbbtanulási és ösztöndíj lehetőségeket, álláslehetőségeket, blogokat, fórumokat gyűjtötte össze. Bemutatják a szakma különböző ágazatait, diákok számolnak be a felsőoktatás világáról, informatikai cégek vezetői szakemberei ismertetik az új munkatársaikkal szembeni elvárásokat. Ismert informatikai vállalkozók pedig bepillantást engednek sikerük titkába, és arról is beszélnek, milyen lehetőségek nyíltak meg számukra azzal, hogy az informatikai pályára léptek.
A weboldalon közzétett információkkal az IVSZ azt kívánja elérni, hogy az informatikusi pálya elismertsége növekedjen a pályaválasztás előtt állók körében - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?