Bevásárló kocsikkal lassítanák a Tesco dolgozók az üzletlánc forgalmát
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSáling József a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke elmondta még mindig óriási gond a munkaerőhiány a kereskedelemben. Ha a Tesco dolgozók szombati demonstrációja nem hoz eredményt, elképzelhetőnek tartja, hogy az alkalmazottak üres bevásárlókocsikkal lassítják majd az üzletlánc forgalmát - írja a Magyar Nemzet.
Sáling szerint az is mutatja, mekkora a baj, hogy a demonstráción más üzletláncok dolgozói is kiállnak majd a Tesco alkalmazottak mellett. Az elnök szerint nem szűnt meg a kereskedelmi dolgozók külföldre vándorlása, csak lassult az üteme. "Korábban több mint 21 ezren dolgoztak az áruházláncnál, ma alig 17 ezren. Pedig nem lett kevesebb a bolt vagy kisebb az alapterület. Ennyivel kevesebb emberrel kell megoldani a munkát, ami állandó feszültséget jelent. Ez sajnos jellemző az egész szakmára. Ilyenkor kell emelni a béreket, de a Tescónál ez a folyamat most megtorpant, emiatt szerveződik a szombati tüntetés" - nyilatkozta a lapnak Sáling.
Azt sem tartja kizártnak, hogy a Fogarasi úti demonstráció után más üzleteknél is megismételjék a tüntetést. A prágai központba szeretnék eljuttatni annak a hírét, hogy elengedhetetlen a béremelés. "Ha ez nem valósul meg, akkor a következő lépés az úgynevezett munkaügyi vita bejelentése lesz, ezután tarthatunk figyelmeztető sztrájkot. Ez jelenthet egy-két órás teljes leállást, de előfordulhat munka- vagy vásárláslassítás is. Az utóbbinál a dolgozók fognak egy bevásárlókocsit, mindegyiket üresen betolják az áruházba, hogy ne férjenek be a vásárlók, és ne tudják hová tenni az árut, amit megvennének" - mondja.
Sáling József szerint nem csak a Tesco-nál, minden hálózatban vannak gondok, de pl. az OBI-ban tavaly is és idén is emeltek a fizetésen, így a dolgozók kivárnak. A Kika-ban is kénytelenek voltak emelni, az Auchan-nál nem, ott őszre várhatóak hasonló tárgyalások, mint most a Tesco dolgozókkal.
A 2017 január elejétől életbe lépő béremelés javított a helyzeten, átlagosan 10 százalékkal emelkedtek a bérek, de teljes béke szinte sehol sincs. Sáling szerint a dolgozóknak annyit kellene kapniuk, hogy abból félre tudjanak tenni, el tudjanak menni néha egy étterembe vagy nyaralni. Márpedig 90 ezer forintos nettó bér mellett ez nem lehetséges.
Fotó: Pixabay
Magyar Nemzet

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?