kapubanner for mobile

Bíztató jelek az Egyesült Államok munkaerőpiacán

Jelentősen, a koronavírus-járvány kirobbanása óta a legalacsonyabb szintre csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten, újabb jeleként annak, hogy javul a gazdasági helyzet.

A szezonálisan kiigazított adatok szerint az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma 684 ezerre süllyedt a március 20-ával zárult héten, ami 97 ezerrel kevesebb az egy héttel korábbi értéknél - közölte a washingtoni munkaügyi minisztérium.

Elemzők 730 ezres számot vártak.

Egy évvel ezelőtt, a koronavírus-járvány kirobbanásakor 3 millió 307 ezerre rúgott az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma.

Bár a kérelmek száma a járvány kezdete óta először csökkent 700 ezer alá, még mindig meghaladja a 2007-2009-es pénzügyi és gazdasági világválság idején mért csúcsokat. Akkor 8,7 millió álláshely szűnt meg, és 665 ezren tetőzött az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők heti száma.

A világjárvány idején mért csúcshoz, a tavaly március végi 6 millió 867 ezerhez viszonyítva azonban erőteljesen, több mint 90 százalékkal csökkent a kérelmek száma.

A tartósan munkanélküli segélyt kérők számát mérő négyhetes mozgóátlag 137 ezer 250-nel, 4 millió 120 ezer 750-re esett. Ez még mindig jóval több mint kétszerese az egy évvel korábbi 1,7 milliós számnak.

Összességében több mint 18,95 millió ember részesült valamilyen típusú munkanélküliségi támogatásban március első hetében, több mint 700 ezerrel többen mint február utolsó hetében. Nagyjából egyharmaduk a meghosszabbított szövetségi programok révén jutott jövedelemhez, ami azt jelenti, hogy ők már legalább hat hónapja munkanélküliek voltak.

A friss adatok tanúsága szerint az amerikai gazdaság újult erővel lábal ki a pandémiás válságból: emelkednek a fogyasztók kiadásai, tovább erősödik a feldolgozóipar, a munkaadók pedig bővítik a létszámot. Februárban 379 ezer új munkahelyet teremtettek, ami több mint kétszerese a januárinak.

A JP Morgan bankház hitelkártyaadatai azt mutatják, hogy a múlt héten megugrottak a kiadások, miután a legtöbb jogosult megkapta az 1400 dolláros egyszeri juttatást, amely az 1900 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomag alapján jár neki. A pénzügyminisztérium közlése szerint eddig 127 millió ember kapta meg a pénzt, az utalások összértéke 325 milliárd dollár volt.

A járvány és a megfékezését célzó intézkedések tavaly márciusban minden átmenet nélkül vetettek véget a foglalkoztatottság rekordhosszú, 113 hónapig tartó növekedésének. Márciusban és áprilisban több mint 22,3 millió munkahely szűnt meg, ennek valamivel több mint felét, 12,6 milliót sikerült azóta visszaállítani. A kongresszus költségvetési hivatala úgy becsüli, hogy a foglalkoztatottság 2024-re állhat vissza a járvány előtti szintre.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek