Ilyen igényekkel érkeznek a munkaerőpiacra a friss diplomások
A friss diplomásoknak a munkaadókkal szembeni legfontosabb igénye a rugalmasság és a szabadság, ezt követi a bérezés: az energetikusok körülbelül 550-600 ezer forintos, az informatikusok pedig körülbelül 800 ezer forintos kezdő fizetést kérnek - a friss tendenciákat Orbán Balázs, a március 11-12-i Műegyetemi Állásbörze főszervezője foglalta össze a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem által kedden az MTI-nek eljutatott közleményben.
Kiemelték, hogy idén a műszaki szektorban a legkeresettebb szakmák között található a gépész és járműmérnöki szakterület, mechatronikai, illetve a logisztikai mérnök. Új lehetőségeket hordoz magában a BME űrmérnöki képzése, ami nem kifejezetten űrhajós képzést jelent, hanem akár olyan korszerű nanotechnikai tudást, amely az új piaci igényeket teljes mértékben képes kielégíteni.
Közölték, hogy minden évben nő azoknak a szakembereknek a száma, akik közvetlenül az egyetemről kikerülve nemzetközi cégeknél töltenek be pozíciókat. Emellett egyre nagyobb számban dolgoznak akár Budapesten élő, pályakezdő fiatalok otthonról külföldi cégeknek, ez pedig nemcsak az IT szakmára érvényes, hanem a különböző mérnökökre is.
kép: freepik
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk
- Budaörs gépészeti központja: ahol a szakértelem és a választék találkozik 5 hónapja
- Manufacturing Engineer 6 hónapja
- Dráma a munkaerőpiacon: soha nem volt ilyen nehéz friss diplomásként elhelyezkedni 6 hónapja
- Villany, víz, gáz – sok magyar hiába keres szerelőt, ha baj van otthon 7 hónapja
- Bejelentették: mérnöki nagyhatalommá tenné Magyarországot ez az új beruházás 11 hónapja
- "Óránként három cigiszünet, meg masszőr legyen" - nehéz idénymunkást találni a Balatonnál 11 hónapja
- Mennyit keresnek a mérnökök? – itt vannak a friss számok a gyártásból 12 hónapja
- Ennyi mérnökre lenne szüksége a magyar gazdaságnak 13 hónapja
- A magyar átlagbér közel kétszeresét vihetik haza ezek a pályakezdők 1 éve
- Szegedi BYD-gyár: a 10 ezer alkalmazott húsz százaléka mérnök lesz 1 éve
- Bemutatták a megújult Diplomás Pályakövetési Rendszert 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?