Brazil fegyőrökről szóló film nyerte az EU munkavédelmi filmdíját
A C(us)todians (Őrök) című film nyerte Lipcsáben az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) idén ötödik alkalommal átadott Egészséges Munkahelyek filmdíját. A filmet a brazil Aly Muritiba rendezte.
A fesztiválra idén 114 országból beküldött több mint 2240 dokumentumfilm közül nyolc alkotást jelöltek az Egészséges Munkahelyek Filmdíjra.
A fődíjas film egy brazil börtön hétköznapjait mutatja be az őrök szemszögéből. A kihívásokkal teli környezet ábrázolása formabontó módon hívja fel a figyelmet a pszichoszociális kockázatokra – az EU-OSHA 2014-2015-ös kampányának témájára.
„Kockázatos, kiszámíthatatlan, stresszes és bizonytalan – a rendező olyan közelről mutatja be a karaktereket, hogy azzal megteremti a valódi odatartozás érzését, így a néző bennfentesként követheti nyomon, hogyan birkóznak meg az őrök e kihívásokkal teli és potenciálisan robbanásveszélyes munkakörnyezettel. Az alulfinanszírozott, forráshiánnyal küzdő és túlterhelt felügyelők és őrök folyamatos tűzharcban állnak. Ahogy a film fokozatosan kibontakozik, az erőteljes megfigyelés, a karakterek kivételes közelsége, valamint a nyomasztó hangok és a börtön szürke árnyalataihoz illeszkedő színek hatására a főszereplő valódi őrangyallá lép elő a néző számára” – elemezte a filmes, munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi szakemberekből álló nemzetközi zsűri a győztes alkotást.
A versenyfilmek idén számtalan munkaügyi témát dolgoztak fel. A többek között Olaszországból, Svédországból, Izraelből és Nepálból érkező alkotások témái között szerepelnek például a migráns munkavállalók, a szupermarketekben dolgozók munkakörülményei, egy befektetési banki ügyletekről szóló belső interjúk, valamint a gyári munkások is.
A film trailere
A 8000 eurós pénzjutalom mellett a nyertes filmalkotást az EU-OSHA 1000 kópiában az Unió 8 nyelvén is elkészíti és forgalomba hozza egész Európában.
Videókat a díjátadóról és a korábbi győztes filmek trailereit itt lehet megtekinteni.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egy friss nemzetközi kutatás szerint jelentős különbségek vannak az egyes szakmák egészségügyi kockázatai között: míg a műszakos, fizikailag és... Teljes cikk
Laboreredmények szerint rákkeltő nikkelnek lehettek kitéve nemcsak a saját állomány, hanem alvállalkozók dolgozói is a Samsung SDI gödi üzemében.... Teljes cikk
A Telex oknyomozó cikke szerint a gödi Samsung-gyárban súlyos munkavédelmi kockázatok merültek fel: egyes mérések a határérték többszázszorosát... Teljes cikk
- Egységes megjelenés, kevesebb gond 1 hónapja
- Miért számít a munkaruha a munkaerő megtartásában? – amit a HR gyakran alulértékel 1 hónapja
- Ilyen egy gondoskodó munkaadó: díjat nyert a HungaroControl 1 hónapja
- Újabb vádak a Gödi Samsung-üzemnél: alvállalkozók dolgozóit is rákkeltő anyag érhette 2 hónapja
- Mérgezett dolgozók, titkos adatgyűjtés: mi történt valójában a gödi Samsungnál? 2 hónapja
- 10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt 2 hónapja
- Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig 3 hónapja
- Az 5 leggyakoribb hiba a munkavédelmi termékek használatában 3 hónapja
- Útmutató a tökéletes CO hegesztőgép kiválasztásához 4 hónapja
- Sokkoló adat: a halálos munkabalesetek negyede nem is munkahelyen történik 4 hónapja
- Túl sokan akartak biztonságosabb munkahelyet – ezért emelni kellett a pályázati keretet 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?