Cél az ügyfélközpontúság
Egy éve került át a falugazdász hálózat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához. Az új felállásról, változásokról és a kihívásokról kérdezte a HR Portál Győrffy Balázst, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökét, aki többek között elmondta, hogy az adminisztratív átállás és az informatikai összehangolás után, a 2015-ös esztendő a képzésekről valamint a szolgáltatások fejlesztéséről fog szólni.
Győrffy Balázs: 2014. január elsején 457 státusz került a Kamarához. Ezzel egy több mint 650 fős hálózat alakult ki, hiszen a kamarai tanácsadók és koordinátorok összesen 209-en voltak. A két csoport összevonásával jött létre a jelenlegi falugazdász-hálózat. Az átvétel zökkenőmentesen lezajlott. A munkaköri leírások és munkaszerződések átadásakor tájékoztattuk a korábban a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény hatálya alá tartozó munkavállalókat arról, hogy a Munka Törvénykönyve alapján miben változik a foglalkoztatásuk.
Milyen nehézségek merültek fel a folyamat során?
Győrffy Balázs: A két foglalkoztatási forma közti különbség miatt sok kérdést kellett átgondolnunk. Hiszen a béremelések (életkor, eltöltött idő, magasabb iskolai végzettség, nyelvvizsga) és a bizonyos idő után járó jutalmak nem automatikusak a Munka Törvénykönyve alapján. Ennek kompenzálására márciusban egy átlagosan 10 százalékos bérrendezést hajtottunk végre, amely segítségével a pozíciók közti béreltéréseket részben tudtuk tompítani. Milyen képzéseken vettek részt a falugazdászok és a tanácsadók? Sikerült-e egységesíteni a szolgáltatás színvonalát?
Győrffy Balázs: Az idei év az átvételről és a folyamatok, eljárások összehangolásáról, az informatikai rendszerek fejlesztéséről szólt. A képzések elsődlegesen az országosan egységesített szakmai folyamatokra, eljárásendekre és a törvényi változások értelmezésére terjedtek ki. Ezen felül a csapatok kialakítására, az egységes gondolkodásra fektettünk nagyobb hangsúlyt, támogattuk a helyi szintű információátadásra szolgáló rendezvényeket, csapatépítéseket.
2015 sokkal inkább a képzésekről fog szólni. A szakmai tájékoztatók, képzések mellett a készségfejlesztő tréningek is szerepet kapnak. Az igények felmérése megtörtént, ez adja az alapját annak a több szintű rendszernek, amelyben pozíció és tudásszint szerint specifikusan szervezünk különböző képzéseket a munkatársaknak.
Hányan dolgoznak a Kamara égisze alatt? Ráadásul kiterjedt hálózatról van szó, az ország minden területén, milyen kihívást jelent ez munkáltatóként?
Győrffy Balázs: Mintegy 1000 fős szervezetről beszélhetünk munkavállalói oldalon, továbbá közel 100 választott tisztségviselő is napi szinten vesz részt a szakmai munkában. Minden megyeszékhelyen található igazgatóságunk, és több mint 200 helyen van állandó ügyfélszolgálatunk. Ennél is több helyen tartunk 1-2 órás ügyfélfogadást előre tervezett időpontban vagy igény szerint. Tagjaink minden településen jelen vannak, így ahhoz, hogy valós, személyre szabott szolgáltatást tudjunk nyújtani részükre, nekünk is jelen kell lenni mindenhol.
Munkaszervezés szempontjából egy nagyon fegyelmezett és elkötelezett, szakmailag felkészült csapatra van szükségünk, akik érzik személyes felelősségüket is. Ehhez folyamatos változtatásokat próbálunk ki és vezetünk be. Így jövő évtől három új megyei szintű funkciót alakítunk ki, annak segítésére, hogy helyi szinten pontosabb legyen az információáramlás és a tudásátadás. Ezek a pozíciók a tag- és partnernyilvántartás adatbázisának könnyebb kezelésére, a képzési feladatok helyi szintű megvalósítására, illetve a földügyi és jogi kérdések helyi szintű megválaszolására irányulnak. Ezen felül a központ felé nyújtandó megnövekedett adminisztrációs teher csökkentését is tervezzük, ezzel is segítve, hogy az ügyfélszolgálatra minél több idő maradjon a megyékben.
Milyen feladatai vannak a falugazdászoknak és a tanácsadóknak? Miben tudnak elsősorban segíteni a kamara tagjainak?
Győrffy Balázs: A falugazdász és a tanácsadó ugyanaz a személy, a falugazdászok a tanácsadók. A legfontosabb tevékenységük a gazdálkodók tájékoztatása és segítése az uniós támogatások megszerzésében.
Milyen hatósági feladatokat látnak el? Ez mennyiben jelent változást a falugazdászok munkájában?
Győrffy Balázs: Közigazgatási feladatokat látnak el, erre jogszabályok kötelezik a Kamarát. Hatósági feladataik közé tartozik például az őstermelői igazolványok kiállítása, a termésbecsléssel, állapotminősítéssel összefüggő adatgyűjtési és adatszolgáltatási feladatok ellátása, a mezőgazdasági káresemények felmérése, vagy a kölcsönös megfeleltetéssel kapcsolatos ellenőrzés.
Tervezik tovább bővíteni a hálózatot?
Győrffy Balázs: Számottevő mértékben nem, legfeljebb néhány részterületen tervezünk bővítést.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 1 hete
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 1 hete
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 1 hete
- Jogszerű a szünet ledolgoztatása, és jár pótlék a munkaidőn kívüli készenlétért? 2 hete
- Azonnali hatályú felmondásnál jár végkielégítés? 2 hete
- Visszakövetelhető a munkabér tanulmányi szerződés megszegése esetén? 2 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 2 hete
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?