kapubanner for mobile
CEU 

CEU: a kormány kezdje meg a tárgyalásokat az egyetemmel

Central European University (CEU) a tárgyalások megkezdésére szólította fel a kormányt. A felsőoktatáshoz értő szakértők bevonásával folytatott párbeszédre van szükség - írta az MTI.

Az intézmény rámutatott: a felsőoktatási törvényjavaslat első megjelenése óta mindvégig azt kérték a kormánytól, kezdjen jóhiszemű párbeszédet, amelynek célja az lenne, hogy mindkét fél részére elfogadható megoldást találjanak, amely lehetővé teszi a munka folytatását Magyarországon. Ehelyett folyamatosan hamis vádakkal és téves állításokkal szembesülnek - írták, hozzátéve: itt az ideje annak, hogy a kormány hagyjon fel ezzel a magatartással, döntse el, milyen álláspontot képvisel, és üljön le egyeztetni az egyetemmel.

Megjegyezték: jelen pillanatig semmilyen egyeztetés, konzultáció vagy tárgyalás nem volt a kormány és az egyetem vezetése között.

A közleményben Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető előző napi szavaira reagálva azt írták: nincs négy CEU. Egyetemükhöz, mint más felsőoktatási intézményekhez is, kapcsolódnak külön jogi személyek, így a szakmai könyvkiadói tevékenységet, a kollégium üzemeltetését végző vagy az ingatlanokat üzemeltető gazdasági társaság, de ezek nem egyetemként funkcionálnak, oktatási tevékenységet nem végeznek.

Mivel ezen szervezetek tevékenysége szorosan kapcsolódik a CEU működéséhez, ezért a legtöbb szervezet nevében valóban szerepel a CEU megjelölés is, azonban a fenti szervezetek egyike sem összetéveszthető a Central European Universityvel (CEU). Feladatuk az, hogy az egyetem tevékenységét segítsék - rögzítették.

Hamisnak nevezték az akkreditációval és diplomakiosztással kapcsolatos állításokat is, és azt írták, hogy a New York Államban bejegyzett Central European Universityt (CEU) a Middle States Commission on Higher Education akkreditálta. A New York Állam Oktatási Hivatala által lefolytatott, a CEU valamennyi képzésére kiterjedő programregisztráció és a Middle States Commission on Higher Education által végzett intézményi akkreditáció nem csak lefedi azt, amit Magyarországon programakkreditáción értenek, hanem annál többet is megkövetel minőségbiztosítás tekintetében. Mindezt a magyar Oktatási Hivatal ebben a témában közzétett tanulmánya is tartalmazza - jelezték, egyúttal kijelentve: semmilyen kft. nem ad ki CEU-s diplomát.

HR Portal fotó: Szilágyi Ádám


MTI
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek