Csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma áprilisban
A 2013. áprilisi zárónapon a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 552 ezer álláskereső szerepelt, amely az előző hónaphoz képest 11 százalékkal (68,1 ezer fővel), előző év azonos hónapjához képest 0,5 százalékkal (2,5 ezer fővel) mérséklődött. A legtöbb álláskeresőt továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében találjuk, e két megye a teljes állomány 21 százalékát adta - írja az NFSZ gyorsjelentése.
Iskolai végzettség tekintetében a legfeljebb általános iskolát végzettek 222,3 ezres létszáma az álláskeresőkön belül 40,3 százalékot jelentett a vizsgált hónapban. Középfokú végzettséggel 299,9 ezer (54,3 százalék), felsőfokúval pedig 29,7 ezer fő (5,4 százalék) rendelkezett.
A tárgyhónapban 255,4 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, akiknek több mint egyötöd részük álláskeresési ellátásban, a többség pedig szociális jellegű támogatásban részesült. Áprilisban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 12,4 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 8,3 százalékos értéket mutatott. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye rendelkezik, emellett megemlíthető még Budapest, Vas és Pest megye is.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves munkanélküliek száma 2013. első negyedévében 508,7 ezer főt tett ki, amely 11,8 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett.
A pályakezdők helyzete az előző évhez képest tovább romlott
2013. áprilisban a nyilvántartásban 65,7 ezer pályakezdő szerepelt, arányuk az összes álláskereső között 11,9 százalékot jelentett. A pályakezdő álláskeresők száma tavaly áprilishoz képest 20,4 százalékkal emelkedett.
A legtöbb pályakezdő fiatalt Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben tartották nyilván, de e két megye mellett még jelentős a Hajdú-Biharban regisztrált pályakezdő álláskeresők száma is. A megyék között jelentős szóródás tapasztalható az arány vonatkozásában, a legalacsonyabb (10 százalék alatti) a fővárosban, Pest, Győr-Moson-Sopron és Zala, míg a legmagasabb (13,7 százalék feletti) Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna megyékben volt.
A pályakezdő álláskeresők zárónapi száma a következőképpen oszlik meg a megszerzett legmagasabb iskolai végzettség szerint: 37,3 százalékuknak legfeljebb általános iskolai, 19,4 százalékuknak szakiskolai, szakmunkásképző, 14,6 százalékuknak gimnáziumi, 21,9 százalékuknak szakközépiskolai, technikumi, 6,8 százalékuknak felsőfokú iskolai végzettsége volt.
A tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők száma kismértékű csökkenés után a zárónapon 173,3 ezer fő volt, az összes álláskeresőhöz viszonyított arányuk 31,4 százalékot tett ki.
Áprilisban a 25 éven aluli korosztályba 85,5 ezer álláskereső tartozott, az 50 éven felüli állástalanok száma 129 ezer fő volt. A fiatalabbak 15,5 százalékot, az idősebbek, az 50 év felettiek pedig 23,4 százalékot képviseltek az álláskeresők között.
A legnagyobb arányban 25 év alatti álláskereső Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében található.
Az idősebb korosztály jelenléte az álláskeresők között leginkább a fővárosra, legkevésbé Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére jellemző.
A regisztrált álláskeresők között a szakképzetlenek aránya 50,1 százalék1 volt, az országos átlagtól alacsonyabb érték tizenegy megyében mutatkozott áprilisban, a legmagasabb aránnyal Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megye rendelkezett.
Egyre kevesebb az új regisztrált
A nyilvántartásba belépők száma mindkét bázishoz képest csökkenést mutatott: egy hónap alatt 25 százalékkal, egy év alatt 24,3 százalékkal. A 41,9 ezer fős állománynak több mint egyötödét a főváros és Borsod-Abaúj-Zemplén megye kirendeltségein jelentkezettek adták.
A belépők között az első alkalommal nyilvántartásba kerültek 5,1 ezres létszáma 12,2 százalékot jelentett. Ez az arány a megyék esetében 6 és 22,1 százalék között mozgott.
A tárgyhónap folyamán a foglalkoztatók összesen 47,7 ezer üres álláshelyet jelentettek be, amely az előző hónaphoz képest mérséklődött, míg az előző év azonos hónapjához viszonyítva pedig emelkedett. A legtöbb új munkaerőigény Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből és a fővárosból érkezett, e két területi egység esetében megjelenő álláslehetőségek a teljes kínálat 21,6 százalékát tették ki.
A tavalyinál több a munkahely áprilisban
Összességében 2013. áprilisban 121,3 ezer munkaerőigény állt rendelkezésre közvetítésre, amelyből a zárónapon 46,2 ezer állás maradt üres, betöltetlen.
Az újonnan bejelentett munkaerőigények között továbbra is a támogatott álláshelyek domináltak (74,8 százalék) - a támogatott munkahelyek többsége a korábbi hónapokban közfoglalkoztatás volt. Míg Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tíz állásból kilenc támogatott álláshely volt, addig Győr-Moson-Sopron megyében csupán három, emellett még Vas, Zala és Komárom-Esztergom megyében is a nem támogatott állások domináltak.
A vizsgált hónapban az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 35,7 ezer volt, amely az előző év azonos hónapjához képest 32,9 százalékos emelkedést mutatott. A legnagyobb támogatott munkaerőigény kínálattal Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye rendelkezett.
A tárgyhónapban bejelentett 12 ezer nem támogatott munkaerőigény az előző hónaphoz képest némi növekedést mutatott.
A legtöbb ilyen jellegű munkaerőt Budapesten, Győr-Moson-Sopron, Zala és Bács-Kiskun megyében igényelték a foglalkoztatók.
A nem támogatott munkaerőigények többsége a feldolgozóipar, a kereskedelem és az építőipar nemzetgazdasági ágból érkezett a tárgyhónapban. A feldolgozóiparon belül továbbra is az élelmiszer-, ital-, dohánytermék gyártás volt a nagyobb számosságú ágazat az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek vonatkozásában.
A feldolgozóiparban van a legtöbb csoportos leépítés
Áprilisban 13 cég 483 főt érintően tette meg létszámcsökkentési döntésbejelentési kötelezettségét az illetékes kirendeltségeken. Az érintett létszám az előző hónaphoz képest 53,4 százalékkal (0,6 ezer fővel), míg 2012 áprilisához képest 77,3 százalékkal (1,6 ezer fővel) mérséklődött.
Ebben a hónap a létszámleépítés csupán öt megyét érintett, közülük továbbra is Budapest emelhető ki 244 fővel.
A bejelentések ágak szerinti megoszlását tekintve a tárgyhónapban a legtöbb (58,4 százalékot, 0,3 ezer főt) munkavállalót továbbra is a feldolgozóiparból készültek elbocsátani.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A vállalati juttatások világában egyre nagyobb teret nyernek azok a megoldások, amelyek egyszerre támogatják a munkavállalók jólétét és segítik a... Teljes cikk
A vállalkozások számára kiemelten fontos a vállalati gépjárműhasználat költségeinek pontos és NAV-kompatibilis elszámolása. Összegyűjtöttük... Teljes cikk
A sportbelépő továbbra is az egyik legkedveltebb eleme a cafeteria-rendszernek 2025-ben, hiszen adózási szempontból is kedvező keretek között segíti... Teljes cikk
- A foglalkoztatási ráta a magyar vármegyékben - grafikon 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása hazánkban nemek szerint - grafikon 3 hete
- Veszélyes tendencia: nőtt a fiatal munkanélküliek aránya az EU-ban 3 hete
- Ez már "figyelmeztető jel" - repedezik a magyar munkaerőpiac? 4 hete
- Megjöttek a KSH friss adatai, ekkora volt a munkanélküliek száma 2025 áprilisában 1 hónapja
- Újabb pályázati felhívást indítottak a kkv-k megerősítésére 1 hónapja
- Varga Mihály is megszólalt az MNB-s elbocsátások kapcsán 1 hónapja
- Több mint 250 munkavállalójától válik meg az MNB 1 hónapja
- Így ne vessz el pályakezdőként az álláspiacon: az első lépések a karrier felé 1 hónapja
- Czomba Sándor: a regisztrált álláskeresők jelentős része komplex hátránnyal küzd 1 hónapja
- Rekordszinten dolgozik Európa népe – melyik ország húzza le az átlagot? 2 hónapja