Diákokkal töltik be az űrt a vállalkozások
Egyre több cég alkalmaz diákokat a nagy munkaerőhiány miatt. Többen nem csak a nyári időszakra, hanem hosszabb távra is alkalmazzák a diákokat.
A Világgazdaság utánajárt, hogy mely munkákat kedvelik leginkább a fiatalok, s jellemzően mennyi pénzt kereshetnek szövetkezeti munkával. A munkaerőpiacon tapasztalható túlkereslet miatt egyre több lehetőség közül válogathatnak a középiskolások és az egyetemi vagy főiskolai hallgatók.
A turizmus és vendéglátás mellett az autóipartól a kereskedelmen át rengeteg állás szól kimondottan nekik. A skála széles: úszómestert, HR-gyakornokot, szoftverfejlesztőt, recepcióst is egyre inkább keresnek. Ezek népszerűsége függ az adott időszaktól. A Kisegítői munkák inkább nyáron, míg az irodai és szakmai gyakorlati munkák inkább ősszel lesznek népszerűbbek- nyilatkozta a Világgazdaság megkeresésére Molnár Gábor, annak az Y Generáció Iskolaszövetkezetnek a projektmenedzsere, amely több száz vállalkozással áll kapcsolatban.
A fiatalok az egyik legmagasabb órabért a vendéglátás területén kapják. Persze, mint a felnőttek világában, a diákok esetében is felbukkanhatnak akadályok, például a többszörös túljelentkezés. Ennek hátterében Czimmer Csaba, a MŰISZ Iskolaszövetkezet munkatársa szerint általában a jó bérezés áll, az hozza ugyanis a legtöbb jelentkezőt.
Persze a pénz nem minden - fűzte hozzá Csillag Balázs a Con-Work Iskolaszövetkezettől. Saját példájukból kiindulva rávilágított, a kiemelkedően magas órabér ugyan túljelentkezést eredményez, főleg most, a nyári időszakban, de ők például dolgoznak olyan szórakozóhellyel, ahová nemcsak bulizni, de a jó hangulat és csapat miatt dolgozni is szívesen mennek a fiatalok.
A diákmunkák esetében mindig nagy hangsúlyt kap a megfelelő rugalmasság, ezt már a cégek is felismerték.
Egyértelmű, hogy egy diák fő állásának a tanulás tekinthető, és emellé keres olyan helyet, ahol akár szakmai tapasztalatot, akár zsebpénzt tud szerezni.
A legmagasabb órabér a vendéglátás egyes területein, a raktári, valamint az irodai munkáinknál van. Az elmúlt egy-másfél évben nagyot nőttek a diákok bérigényei, ehhez az iskolaszövetkezeteknek is alkalmazkodniuk kellett. Egy-két kivétellel a diákoknak fizetett bruttó órabérek 1000-4000 forint között mozognak, természetesen a munkakör függvényében.
vg.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?