kapubanner for mobile

Dicséri az OECD a magyar szakképzési rendszert

Az OECD éves oktatási jelentése szerint Magyarországon nemzetközi összevetésben is kimagasló szerepet tölt be a munkahelyen végzett gyakorlati képzés, jók a szakképzettséggel rendelkezők elhelyezkedési esélyei, és folyamatosan emelkednek az oktatói bérek.

A tanulmány kiemeli, hogy Magyarországon a szakképző iskolákban (a korábbi szakközépiskolákban) tanulók mindegyike vállalati környezetben megvalósuló gyakorlati oktatásban részesül. A munkahelyen végzett gyakorlati képzésben részt vevők 100 százalékos mutatója többszörösen felülmúlja az OECD országok 34 százalékos átlagát. Hasonló értéket Dánia, Hollandia, Írország és Lettország esetében rögzít a dokumentum.

Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár elmondta: "a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve 2010 óta számos intézkedést tett a duális szakképzés elterjesztése, megerősítése érdekében. A szakképzés teljes körű átalakításának köszönhetően az OECD átlagnál jelentősen jobb, nemzetközi színtéren is előremutató eredményt értünk el a 3 éves képzésben. A cél a magyar duális szakképzési modell továbbfejlesztése a technikumokban, ami a tavaly márciusban elfogadott Szakképzés 4.0 Stratégiának is kiemelt fejlesztési területe."

A jelentés kitér a szakképesítéssel rendelkező fiatal felnőttek foglalkoztatottsági arányára, amely Magyarországon 84 százalék, 8 százalékponttal több az általános középfokú végzettséget bírókénál.

Az elemzés a pedagógusok és oktatók bérével is foglalkozik, amely Magyarországon jelentősen nőtt az elmúlt évtizedben. Idén júliustól átlagosan 30 százalékkal emelkedett a szakképzésben dolgozó 32 ezer pedagógus bére, és szeptembertől általános tanévtől ösztöndíjat kapnak a tanulók. A teljesítményalapú, motiváló bérezési rendszer és rugalmas foglalkoztatás bevezetése az eddiginél is több vállalati szakembert vonz majd a szakképzésbe.

A szakképzés megerősítésének célja, hogy minden magyar fiatal a vállalkozások igényeihez igazodó készségekkel, kompetenciákkal felvértezve kerüljön ki az iskolarendszerből, így tisztességes munkával versenyképes jövedelemhez, biztos jövőhöz juthasson.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés

A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk

AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé

A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk

Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók

Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk