kapubanner for mobile

DK: a nyugdíjak kiszámításakor vegyék figyelembe a bérek változását is

A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, hogy a nyugdíjak kiszámításakor ne csak az inflációt, hanem a bérek változását is vegye figyelembe - írják közleményükben.

Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője hangsúlyozta, hogy közel 18 ezer ember nyugdíja nem éri el a havi 28 ezer 500 forintot és további közel harmincezren kapnak kevesebbet havi ötvenezer forintnál, eközben kilencen havi kétmillió forint fölötti járadékra jogosultak. Az országhoz hasonlóan a nyugdíjas társadalom is sok szegényre és kevés gazdagra szakadt - mondta a politikus.

Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: amikor Orbán Viktor arról beszél, hogy megvédi a nyugdíjak értékét, akkor "azt úgy érti, hogy ezen a nyomorúságos szinten fagyasztja be a nyugdíjakat, lehetőleg örökre".

A DK az európai minimálnyugdíjat garantáló európai egyesült államok tervét képviseli és együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá az Országos Nyugdíjas Parlamenttel a nyugdíjszámítás vegyes indexálásának visszaállításáról - hangsúlyozta.

A képviselő kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a jelenlegi 28 ezer 500 forintos minimálnyugdíj elfogadhatatlan, azt legalább a három-négyszeresére kell emelni.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat

Rekordszintű különbségek rajzolódnak ki a magyar nyugdíjak között: miközben a többség 220 ezer forintnál kevesebből él, már több tucatnyian... Teljes cikk

Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal?

A nyugdíjak emelése ma Magyarországon szinte kizárólag az inflációt követi, így az idősek ugyan papíron nem veszítenek a jövedelmük... Teljes cikk

Jelentős változás jöhet a nyugdíjszámításban, amely sokakat érint

Jelentős, akár 9,4 százalékos emelkedés várható a nyugdíjszámítás egyik kulcstényezőjében, ami érdemben befolyásolhatja a megállapított... Teljes cikk