kapubanner for mobile

Dupla annyi rezidens kezdte meg szakképzését

Öt év alatt megduplázódott a pályakezdő rezidensek száma, míg 2010-ben 420, idén 917 fiatal orvos kezdhette meg a szakképzését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára, írja az MTI.

Rétvári Bence hozzátette: ez nagyrészt a Rezidens Támogatási Programnak köszönhető, amely hozzájárult a fiatal orvos-elvándorlás mértékének folyamatos csökkenéséhez.

Jelenleg öt ösztöndíj-típusra pályázhatnak, ezek nettó 100, 150, illetve 200 ezer forint többletjövedelmet biztosít a résztvevőknek. Az érdekükben tett intézkedések is hozzájárultak ahhoz, hogy 2010 óta évről évre egyre kevesebb orvos hagyja el hazánkat: míg 2010-ben 845-en kértek külföldi munkavállaláshoz hatósági igazolást, addig ez a szám 2015-re 492-re csökkent.

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete másként látja a helyzetet és a 2015-ös adatokat is, márciusban a szakszervezet közölte, a szakemberek elvándorlását nem sikerült megállítani, tavaly 941 orvos és 707 szakdolgozó kért igazolást a hatóságoktól külföldi munkavállalásához.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek