Egészséges munkahelyeknek szóló pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium
Helyes gyakorlat díj címmel, a veszélyes anyagok helyes munkahelyi kezelésére, követendő, jó és saját megoldásokkal rendelkező cégek számára hirdet pályázatot a Pénzügyminisztérium.
A pályázatot a tárca közösen hirdeti meg az Európai Unió Munkavédelmi Ügynökségével (EU-OSHA) - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán. Marczinkó Zoltán hozzátette: a pályázatra december 15-ig két kategóriában - a 100-nál kevesebb dolgozót, illetve a 100-nál többet foglalkoztató - vállalkozások pályázhatnak.
Elmondta: a nyertes az Európai Unió Munkavédelmi Ügynökségének közelgő konferenciáján mutathatja be pályázatát. A pályázat célja, hogy a vállalkozók olyan fenntartható, egyszerű, átlátható és mintaként szolgáló gyakorlatokat osszanak meg, amelyek bármelyik cégnél könnyen bevezethetők - fűzte hozzá.
Kiemelte: a minisztérium arra kéri az egészségügyi kockázattal járó munkákat végeztető cégeket, hogy tartsák be a 2017-ben megújított munkavédelmi szabályokat.A helyettes államtitkár szerint a káros munkahelyi környezet szinte mindenkit érint, azonban a faiparban, a fém- és műanyagfeldolgozásban, illetve a vegyiparban dolgozók fokozott veszélynek vannak kitéve.
MTI

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon