kapubanner for mobile

Egy iskolát már be kellett zárni a tanártesztelést követően

Az országos pedagógus-szűrés első két napja vegyes képet mutat, egyre több intézményben rendeltek el rendkívüli szünetet vagy vezetnek be digitális oktatást.

A debreceni Árpád Vezér Általános Iskolát be kellett zárni a pedagógusok hétfőn indult országos koronavírus-szűrését követően - írja a Népszava.

Az intézmény ötven fős tantestületéből hétfőn tíz pedagógus pozitív tesztet produkált, ez a tanári kar 20 százalékát jelenti. Az érintett tanároknak karanténba kellett vonulniuk, az iskolában keddtől rendkívüli szünetet rendeltek el, péntektől pedig digitális munkarendben folyik az oktatás.
Míg hétfőn 178 óvodai csoportban, 136 óvodában és 71 általános iskolában, addig kedd reggelre már 205 óvodai csoport, 154 óvoda és 82 iskola volt kénytelen elrendelni rendkívüli szünetet. Hétfőn 388 iskolai osztályban és 43 általános iskolában volt digitális tanrend, kedden már 420 osztályban és 52 általános iskolában.

A Pedagógusok Szakszervezetéhez (PSZ) beérkezett visszajelzések szerint az intézmények jelentős részében voltak olyan pedagógusok, akik nem vállalták a tesztet, de a többség mindenhol elvégeztette. A PSZ alelnöke, Gosztonyi Gábor elmondta: az eddigi eredmények vegyes képet mutatnak, de egy Békés megyei iskolában például 80-ból 11 pedagógus bizonyult fertőzöttnek, ez a tanárok majdnem 14 százaléka. Egy dél-dunántúli falu körzetes iskolájában csak egy tanár bizonyult fertőzöttnek, de arról még nem született döntés, hogy mi legyen azokkal az osztályokkal, akiknek még kedden is órát tartott. Ez a probléma több intézményben is fennáll. A PSZ alelnöke szerint gondot okozhat, hogy nincs protokoll, ami megszabná, mi a teendő a pozitív tesztet produkáló pedagógusok közvetlen kontaktjaival. A korábbi gyakorlat szerint nekik is karanténba kéne vonulniuk, viszont ha ezt a protokollt követnék, még több intézményt kéne bezárni.

Gosztonyi Gábor elmondta: a Pedagógusok Szakszervezete azt szeretné, hogy a pedagógusok mellett az adminisztratív és a technikai személyzetet is tesztelnék az iskolákban. Volt olyan iskola, ahol az igazgató saját körében elintézte ezt, és egy takarítóról ki is derült, hogy fertőzött. A PSZ alelnöke szerint a pedagógusok nem minden esetben kapnak megfelelő tájékoztatást, emiatt többen döntöttek úgy, hogy nem vetik alá magukat a tesztnek. A szakszervezet ugyanakkor arra bíztatja őket, hogy éljenek a lehetőséggel.

A pedagógusok országos tesztelését hétfőn kezdték el, az első nap tapasztalatairól itt írtunk.

Népszava
fotó: pexels
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk

Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés

Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk

Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk