Végre egyeztetés kezdődött a kormány és az orvosi kamara között
Az alapellátásról és az új háziorvosi indikátorrendszerről egyeztetett április 18-án, kedden Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) részéről Kőrösi László főosztályvezető, valamint a Magyar Orvosi Kamara (MOK) képviseletében Kincses Gyula elnök és Soós Zoltán, a háziorvosi csoport vezetője, és az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján kijelölték az alapellátás finanszírozásának rövid távon meghatározandó irányait - közölte a Belügyminisztérium (BM) .
Kincses Gyula elmondta: örül annak, hogy a felek között érdemi párbeszéd kezdődött, amely a jövőben a közös munka alapjául szolgál, és a folytatásban megszerveznek egy formális találkozót a BM és a MOK elnöksége között.
"Vannak olyan problémák, amelyeket közösen azonosítottunk", és a megoldásukon "a továbbiakban együtt fogunk dolgozni" - fűzte hozzá az államtitkár.
A Belügyminisztérium továbbra is partnerként tekint a Magyar Orvosi Kamarára, és ahogyan eddig is, a jövőben is várja javaslataikat és észrevételeiket az egészségüggyel kapcsolatos kérdésekben - olvasható a MOK elnöke és az egészségügyi államtitkár jegyezte közleményben.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?