Egymillió magyar dolgozik feketén
Nagyjából egymillióan vesznek részt a feketegazdaságban, másfél-kétezermilliárd forintnyi kárt okozva ezzel. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden a parlamentben bejelentette: a kormány már várhatóan jövő szerdán foglalkozik azzal az intézkedéscsomaggal, amely a magyarországi feketegazdaság visszaszorítását szolgálja.
Gyurcsány Ferenc szerint a probléma súlyosságát mutatja, hogy a magyarországi fekete-, illetve tágabb értelemben a rejtett gazdaság mérete akár háromezer-négyezer milliárd forintra is rúghat, így az államháztartás elmaradt bevétele akár 1 500-2 000 milliárd forintot is elérhet.
A kormányfő kifejtette: a jövő héten a kormány elé kerülő programcsomag olyan elemeket fog tartalmazni, amelyek részben a számviteli törvényt, az adózási szabályokat, versenyjogi előírásokat, szabályokat érintenek, illetve foglalkoztatási előírásokat is változtatna. A program összesen 10-20 intézkedést tartalmaz, ezeknek most folyik a folyamatos egyeztetése. A jövő heti kormánydöntéstől függetlenül azonban, amelyeknek egy része törvényhozási kezdeményezés, más része kormányrendelet lesz, a folyamat nem áll le, nem fejeződik be a feketegazdaság mérséklése érdekében tervezett intézkedések sora.
A kormányfő hangsúlyozta: a szakértőkkel folytatott megbeszéléseken az is kiderült, hogy napjainkban Magyarországon - ezt megalapozott kutatások bizonyítják - a korábban vélthez képest nagyjából félmillióval több, azaz együttesen egymillió ember vesz részt az illegális foglalkoztatásban. A miniszterelnök szerint így a mintegy 4,2-4,3 millió valamilyen módon foglalkoztatott állampolgárból csupán 3,2-3,3 millióan vannak legálisan bejelentve, vesznek részt a közteherviselésben, a legális foglalkoztatásban.
- 2026.04.24Pannon HR Konferencia Székesfehérvár Tavaszi Pannon HR Konferenciánkon Székesfehérváron, ahol ismét neves előadókkal, érdekes és aktuális témákkal készülünk. Amikor a döntéseknek súlya van – felelősségvállalás kultúrája a vezetésben és HR-ben
Részletek
Jegyek
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Váratlan kiadás, betegség, elemi kár, hirtelen megnövekedett gyógyszerköltség - ezek azok az élethelyzetek, amelyekre a rendkívüli települési... Teljes cikk
Megnőtt azok aránya Közép-Európában, akik rövidebb, de az anyák és apák között egyenlőbben megosztott szülői szabadságot tartanak ideálisnak... Teljes cikk
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
- Itt a NAV friss feketelistája - Ők nem jelentették be dolgozóikat 3 hónapja
- Zsebbe fizetett a dolgozóinak a cégvezető, 750 milliós kárt okozott 4 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év végén 5 hónapja
- Itt a NAV listája - Ők nem jelentették be a dolgozóikat 5 hónapja
- Itt a NAV friss listája - Ők nem jelentették be dolgozóikat 5 hónapja
- Ezek a munkaadók nem jelentették be dolgozóikat - itt a NAV listája 7 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV október közepétől 7 hónapja
- Itt a NAV friss listája - ők nem jelentették be dolgozóikat 8 hónapja
- Ezek a munkaadók nem jelentették be dolgozóikat 8 hónapja
- Elég volt a beteg dolgozókból – vizitdíjat követelnek a munkaadók 9 hónapja
- Itt a NAV listája - ezek a munkaadók nem jelentették be a dolgozóikat 9 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?