Egymilliós fizetések a magyar munkaerőpiacon: mutatjuk, hol éri meg dolgozni
Hiába a gazdasági bizonytalanság, a bérek emelkedése töretlen: már három magyarországi ágazatban is egymillió forint felett van a bruttó átlagfizetés – derül ki a KSH friss adataiból. A pénzügyi szektor mellett az energiaipar és az infokommunikáció is az élmezőnybe került - derül ki a vg.hu cikkéből.

A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi adatai szerint áprilisban a bruttó átlagkereset 9,8 százalékkal, 708 300 forintra, míg a nettó 9,6 százalékkal, 486 500 forintra emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A vg.hu a részletes adatokat is megvizsgálta:
Áprilisban a KSH által ismertetett 19 nemzetgazdasági szektorból háromban is egymillió forint fölött volt a bruttó átlagkereset, ráadásul ez már a második hónap, amikor ezt mérik a statisztikusok.
Sorban a legmagasabb fizetések:
- mint mindig, továbbra is a pénzügyi szolgáltatás szektorban, azaz a bankszférában lehet a legjobban keresni, ahol áprilisban 1 millió 306 ezer forint volt a bruttó átlagkereset,
- ugyanez az információ, kommunikáció ágazatban 1 millió 145 ezer forint,
- míg az energiaiparban 1 millió 111 ezer forint.
Tavaly az egymillió fölötti kategóriában a bankszféra és a médiaágazat átlagfizetései voltak, tehát ehhez a szűk körhöz csatlakozott most az energiaipar, ahol áprilisban a legmagasabb, 26,4 százalékkal keresetnövekedést mérte a KSH. Utána a vízgazdálkodásban (20,0 százalék) és az oktatásban (18,7 százalék) emelkedett az átlagkeresetek értéke, míg a legkisebb emelkedés az egészségügyi, szociális ellátásban (2,1 százalék) és a bányászatban (5,5 százalék) történt.
Ami a lista másik végét illeti, az építőiparban, a mezőgazdaságban és a vendéglátás szektorban finoman szólva sem fizetik túl a munkavállalókat: az építőiparban és az agráriumban is 536 ezer forint a bruttó átlagbér most áprilisban, a vendéglátóiparban pedig mindössze 455 ezer forint.
Szakma szerinti bontásban
A legjobban kereső foglalkozás továbbra is a légi forgalmi irányítóké: 2024-ben átlagosan 3,42 millió forintot kerestek havonta, ami 28%-os, azaz 750 ezer forintos emelkedés 2023-hoz képest a HungaroControlnál.
Megőrizték második pozíciójukat a légijármű-vezetők, illetve hajózómérnökök. A lista harmadik helyére ugyanakkor a törvényhozók, miniszterek és államtitkárok futottak be, miután a bruttó átlagkeresetük mintegy 300 ezer forinttal, 2 263 869 forintra emelkedett 2023-hoz képest.
Egyre több szakmában lépi át az egymillió forintot a bruttó átlagkereset, míg 2023-ban 46 ilyen foglalkozás volt Magyarországon, addig 2024-ben már 64.
Havi nettó átlagkereset a magyar vármegyékben - grafikon
kép: freepik
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Bő egy évük van a munkaadóknak, hogy megfeleljenek az EU-s bértranszparencia irányelv követelményeinek. Papp Tamás István HR szakértő friss... Teljes cikk
2025 első negyedévében a legmagasabb bruttó átlagkereset Budapest II. kerületében 1,16 millió forint volt, míg a legalacsonyabb a Cigándi járásban... Teljes cikk
Nehéz pótolni a nagy tudással és tapasztalattal rendelkező szakembereket ezen a területen, így a bérköltéségek magasak, és a cégek törekszenek a... Teljes cikk
- 1 millió forintos fizetés a mezőgazdaságban? Itt lehetséges 2 hete
- Szinte másik világ: hol keresnek a legjobban és legrosszabbul a magyarok? 3 hete
- Mennyit lehet keresni diákmunkával? 4 hete
- Ekkora nyugdíjkiegészítést kaphat az a nagyszülő, aki az óvoda helyett vigyáz az unokájára 4 hete
- A teljes munkaidőben dolgozók keresete és annak változása néhány kiemelt csoportban 4 hete
- A bruttó átlagkereset nemzetgazdasági áganként - grafikon 1 hónapja
- Járási szintű bruttó átlagkeresetek Magyarországon - grafikon 1 hónapja
- Kevés pénz, kevés esély - miért nem terjed el a részmunkaidő Magyarországon? 1 hónapja
- Mennyit lehet keresni a banki és biztosítási szektorban? Mutatjuk az összegeket. 1 hónapja
- Mindenki tudja, mennyit keres a másik - új korszak a munkahelyi kultúrában 1 hónapja
- Meglepően versenyképesek a gyorséttermi fizetések 1 hónapja